Vinales-pole a valenciai időmérőn, Bagnaia nagy lépést tett a cím felé!
Az Aprilia versenyzője, Maverick Vinales szerezte meg a pole pozíciót a Valenciai Nagydíjra, Francesco Bagnaia pedig a második rajthelyet szerezte meg, míg Martin csak a hatodik lett.
Miután Jorge Martin pszichológiai hadviselést intézett ellene, Bagnaiának a Q1-ben kellett kezdenie az időmérőn, azonban nem okozott gondot neki a továbbjutás: körrekorddal jutott tovább, mellette Alex Marquez jutott tovább, a további sorrend: Fernandez, Bastianini, Quartararo, Marini, Pol Espargaro, Morbidelli, Nakagami, Rins, Savadori.
A Q2-ben az első körök után Brad Binder állt az élre, Martin pedig úgy maradt el 11 ezreddel a dél-afrikaitól, hogy a körén beragadt Marc Marquez mögé. Mögöttük Miller és Bezzecchi jött, Bagnaia pedig ekkor csak a 11. helyen állt.
Bagnaia aztán előbb 1:29.1-re, aztán 1:29.0-ra javított, míg Martin ismét Marc Marquezzel találkozott a pályán, nem sokkal később – és Martintól függetlenül – Marquez bukott, így véget ért számára az időmérő.
Amikor már csak 2 perc volt hátra, Vinales vette át a vezetést, és Alex Marquez is bukott. Martinon előbb a Marc Marquez miatt belengetett sárga zászló fogott ki, majd az utolsó körén hibázott is, így csak az 5. lett.
A rajtsorrend tehát Vinales, Bagnaia, Zarco, Miller, Binder, Martin, Bezzecchi, Alex Marquez, Marc Marquez, Raul Fernandez, Di Giannantonio, Aleix Espargaro. Ezzel Bagnaia hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé, hiszen 21 pontos előnnyel és jobb rajtpozícióból várja a sprintet és a nagydíjat.
A Valenciai Nagydíj sprintfutamát magyar idő szerint 15 órától fogják rendezni, míg a vasárnapi nagydíjat szintén 15 órától rendezik – előbbit a NET4+-on lehet követni, utóbbit az Arena4 közvetíti.
Eközben eldőlt, büntetést kap-e Sainz, míg az F1-ben olyan történhet, mint korábban még soha.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Motor | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | Csúcssebesség | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | M. Viñales Aprilia Racing Team | 12 | Aprilia | 8 |
1'28.931 |
162.125 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | F. Bagnaia Ducati Team | 1 | Ducati | 7 |
+0.092 1'29.023 |
0.092 | 161.958 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | J. Zarco Pramac Racing | 5 | Ducati | 8 |
+0.213 1'29.144 |
0.121 | 161.738 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.