A MotoGP hivatalosan is kizárta a két versenyes hétvégék ötletét

A MotoGP tulajdonosa, a Dorna Sports kizárta annak a lehetőségét, hogy 2020-ban két versenyt is tartsanak egy hétvégén, amennyiben a szezon el tud indulni a koronavírus-járvány visszahúzódása után.

A MotoGP hivatalosan is kizárta a két versenyes hétvégék ötletét

A koronavírus-járvány arra kényszerítette a MotoGP-t, hogy a 2020-as szezon első 8 versenyét elhalassza, vagy eltörölje, jelenleg leghamarabb Németországban, június 21-én indulhatna útjának a szezon.

A katari szezonnyitó óta rengeteg ötlet merült fel a Dornánál, és a FIM-nél is a 2020-as versenynaptár újratervezésével kapcsolatban, ilyen ötlet volt a kétversenyes hétvégék is.

Ugyanakkor, most Carmelo Ezpelata, a Dorna vezérigazgatója kijelentette, hogy ezt az ötletet elvetették, mondván: „Ez a lehetőség nem válik hasznunkra.”

„A versenyszervezők már így eléggé stresszesek a helyzet miatt, és nem fognak fizetni azért, hogy két versenyt tartsanak, és a TV-s közvetítők sem lennének benne.”

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Az korábban is kiderült, hogy a jelenleg érvényes szerződések miatt lenne lehetetlen két verseny tartani egy hétvége alatt. A Dorna általános igazgatója, Manel Arroyo a Catalunya Radio-nak adott interjújában pedig hozzátette, hogy „technikai szinten” nagyon nehéz lenne a MotoGP-nek két versenyt futnia egy hétvégén.

„Nem gondolkozunk ezen, ez is csak egy olyan spekuláció, amelyek napvilágot látnak most. Nem fogunk két versenyt rendezni egy versenyhétvége alatt” – nyilatkozta Arroyo.

„A bajnokság, a csapatok, és a motorok felépítése is aszerint van megtervezve, hogy egy, 45 perces versenyt tudjanak futni vasárnap. Ezt nem lenne egyszerű megváltoztatni mérnöki szempontból. Nem lenne természetesen lehetetlen, de semmi előnyünk nem származna belőle.”

A Dorna a Spanyol Nagydíj elhalasztása óta nem adott ki újabb versenynaptárat, ez csak akkor fog megtörténni, ha a koronavírus-járvány helyzete tisztábban kivehető lesz. Arroyo elismerte, hogy nincs is tervben most egy előzetes versenynaptár, és csak akkor fogják tudni, hány versenyt tudnak idén rendezni, amikor lesz egy fix időpontja a szezon kezdetének.

Még több hír:

„Amikor majd tudni fogjuk, mikor kezdünk, látjuk majd, hány hétvégénk lesz karácsonyig. Logisztikai szempontból azt nem tudjuk csinálni, hogy minden hétvégén versenyt tartunk az év végéig. Majd a szezon kezdettkor megmondjuk, hogy 10, 16, 8 versenyünk lesz-e, most még nagyon veszélyes lenne bármit is mondani.”

Ezpelata nemrégiben azt mondta, hogy ő megelégedne egy 10 futamos szezonnal is, de a Ducati elmondta az Autosport/Motorsport.com-nak, hogy szerintük nehéz lesz 10 olyan országot is találni, ahol versenyeket lehetne rendezni.

 
megosztás
hozzászólás
Pol Espargaro: Quartararo lesz a következő világbajnok
Előző cikk

Pol Espargaro: Quartararo lesz a következő világbajnok

Következő cikk

Aleix Espargaro: Már gyakorlatilag készen volt a Ducatis szerződésem

Aleix Espargaro: Már gyakorlatilag készen volt a Ducatis szerződésem
Hozzászólások betöltése