Wolff: a Ferrarinak meg kell kérdőjeleznie „néhány emberüknek” a döntéseit

megosztás
hozzászólás
Wolff: a Ferrarinak meg kell kérdőjeleznie „néhány emberüknek” a döntéseit
Szerző:
, Szerkesztő

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint a Forma-1 szempontjából egyáltan nem jó a Ferrari szenvedése, de azt mondta, hogy a csapatnak meg kell kérdőjeleznie azokat a döntéseket, amelyek ehhez az állapothoz vezettek.

A Ferrari a szezonjuk legrosszabb időmérős eredményét produkálta, a maranellói gárda autói csak a 13., és a 14. helyről várhatják ma a lámpák kialvását, ami azt jelenti, hogy a Ferrari ma csak a 7. leggyorsabb csapat volt.

A Ferraritavaly ilyenkor magabiztosan sajátította ki az első rajtsort, Charles Leclerc pedig karrierjének első futamgyőzelmét szerezte itt, köszönhetően a Ferrari 2019-es motorjának „megkérdőjelezhető” teljesítményének.

A Ferrari szenvedéséről Toto Wolffot is kérdezték a szombati sajtótájékoztatón, aki elmondta, hogy a Ferrarinak „az élen lenne a helye.”

„Nem tesz jót a Forma-1-nek, ami történik a Ferrarival, de nem tesz jót az élmezőnynek sem” – nyilatkozott az osztrák szakember. „Együttérzek a Tifosival, és a Ferrari összes alkalmazottjával a látott teljesítmény miatt.”

Wolff szerint a Ferrarinak „meg kell kérdőjeleznie azokat a prioritásokat, amelyeket kijelöltek az utóbbi időszakban, és meg kell érteniük, honnan ered a teljesítmény hiánya.”

„Senki, a rajongók, és a Ferrari emberei nem érdemelnek ilyen eredményeket.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Wolff később pontosított, mert úgy érezte, sértőek lehetnek az eredeti kijelentései:

„Nem helyes azt mondani, hogy a Ferrari prioritásait, mert az az egész Ferrari márkanevet, és az összes dolgozót magával rántja. Talán azokat a döntéseket kellene megkérdőjelezni, amelyeket a csapatból bizonyos emberek hoztak meg.”

Wolff azonban arra a kérdésre, hogy kikre gondolt pontosan, már nem válaszolt.

A Ferrari az utóbbi időben, a Schumacher érával szemben egy „teljesen olasz” csapat felépítésére törekedett, de Mattia Binotto elárulta, hogy idén körülnéznek majd a nemzetközi szakember piacon.

Az egyik legkívánatosabb célpont, a Mercedestől júliusba távozó motorguru, Andy Cowell azonban már nemet mondott a Ferrari ajánlatára.

Ajánlott videó:

Gasly hamar melegebb éghajlatra küldte Norrist!

Előző cikk

Gasly hamar melegebb éghajlatra küldte Norrist!

Következő cikk

Wolff: fizikailag lehetetlen az, amit Hamilton a Pirellitől kér

Wolff: fizikailag lehetetlen az, amit Hamilton a Pirellitől kér
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari , Mercedes
Szerző Köles István Ákos