Vettel "becsomagolta" Hamiltonnak az unfair F1-es bajnoki címet

megosztás
hozzászólás
Vettel
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2018. okt. 8. 12:05

Sebastian Vettel több komoly hibát is vétett a 2018-as szezonban, amivel tulajdonképpen ajándékként nyújtja át az idei trófeát négyszeres bajnok riválisának, Lewis Hamiltonnak - áll a hétfői brit lapokban.

A brit lapok azt sugallják, hogy a 2018-as bajnoki csata "nem volt fair" a két négyszeres bajnok között. Hamilton, aki a legutóbbi hét versenyből hatot megnyert, a következő nagydíjon, vagyis Austinban már be is biztosíthatja az ötödik bajnoki trófeáját - már ha nyolc ponttal többet szerez, mint Vettel. 

The Daily Mail

Szalagcím: "Hamilton a saját ligájában versenyez"

Nem kímélték Vettelt, miután a német túl agresszívan támadta Max Verstappent, és ennek következtében megpördült, majd visszaesett a mezőny végére. 

"Lewis Hamilton mesteri képességeit bizonyítja, hogy Sebastian Vettel önmegsemmisítő, túlzott kockázatvállalása gyakorlatilag becsomagolta az F1-es bajnoki címet a britnek." - írta Jonathan McEvoy. 

"A hiba pontosan tükrözte mekkora súly nehezedik Vettel karcsú vállára. Vettel egyszerűen nem tud felérni Hamiltonhoz."

Vettel a versenyt követően elmondta, nem sajnálja a manőverét, hiszen szerinte a Red Bull versenyzője hibázott, de McEvoy hozzátette a német "megtört versenyzőként" nyilatkozott a paddockban - vagyis Vettel egy "halandó négyszeres bajnok".

További híreink:

The Telegraph

Szalagcím: "Hamilton profitált Vettel legutóbbi hibájából"

Phil Duncan is a Daily Mail gondolatát vitte tovább, ugyanis szerinte Vettel előzési kísérletét a "kétségbeesés járta át. Ez volt a hetedik hibája egy egyre szeszélyesebb bajnoki szezonban, mely a nyári szünet óta eldőlt." 

The Sun

Szalagcím: "Egyirányú forgalom"

"Lewis Hamilton F1-es pályafutása legnagyobb csatájára kellene, hogy készüljön." - írta Ben Hunt a The Sun hasábjain - "Ehelyett egy domináns suzukai győzelmet követően egy újabb bajnoki korona felé cirkál - miután Sebastian Vettel feladta, az idei szezon bajnoksága unfair csatává vált."

Hunt azt is hozzátette, szerinte Vettel előzési manővere "nevetséges erőlködés" volt Verstappen belső oldalán, illetve "egy újabb látványos példa arra, Vettel hogyan omlik össze nyomás alatt."

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

The Guardian

Szalagcím: "Hamilton egyre közelebb a bajnoki címhez, miközben Vettel megtört a nyomás alatt"

Giles Richards a fentebb taglalt témához tett hozzá a Guardian hasábjain: "Egyértelműen ismét Vettel botlott meg, és ez alól Japán sem jelentett kivételt." Emellett a Ferrari hibáit is kiemelte: "A Ferrarinak kétségtelenül jobb autója volt a szezon nagy részében, egyértelműen gyorsabbak voltak a Brit Nagydíj után." - jegyezte meg Richard.

"Ennek ellenére Hamilton és a Mercedes többször is győztesként jött ki, aminek fényében úgy tűnik, a Scuderia operatív működése hibás - összehasonlítva a Mercedes gépezetével. A Ferrari hagyta, hogy minden kicsússzon az ujjai közül."

The Times

Szalagcím: "Hamilton hatalmas lépést tett meg a nagyság felé"

Rebecca Clancy Hamilton teljesítményére koncentrált, hiszen a brit egyre közelebb került Michael Schumacher és Juan Manuel Fangio rekordjaihoz. 

"Hamilton hibázott idén néhányszor, de egyik sem került sokba neki. A szezon kilencedik futamgyőzelmével rekordnak számító 71 győzelmet szerzett a pályafutása alatt - így már csak 20 diadal hiányzik neki Schumacher rekordjához. Ez a szám eddig elérhetetlennek tűnt bármely versenyző számára. Jelen pillanatban azonban semmi sem tűnik lehetetlennek Hamilton számára - az idei bajnokság a legkevésbé." 

Következő Forma-1 cikk
Villeneuve: „Én már megütöttem volna Magnussent”

Előző cikk

Villeneuve: „Én már megütöttem volna Magnussent”

Következő cikk

A Honda jóváhagyott suzukai változtatásait az FIA az utolsó pillanatban visszavonta

A Honda jóváhagyott suzukai változtatásait az FIA az utolsó pillanatban visszavonta