Verstappen: Örülök a második helynek, úgy tűnt, hogy Bottasnak kicsit jobb a tempója…

Max Verstappen a második helyről rajtolva a második helyen is futott be Törökországban, ezt követően pedig azt mondta, örül az eredményének, és az Amerikai Nagydíjon arra számít, hogy jó csatát fognak vívni a Mercedesszel.

Verstappen: Örülök a második helynek, úgy tűnt, hogy Bottasnak kicsit jobb a tempója…

A Red Bull Racing versenyzője, Max Verstappen a második helyen ért célba a Török Nagydíjon, így átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, ráadásul a nagy riválisa, Lewis Hamilton „csak” az ötödik helyig tudott felzárkózni.

A 6 pontos előny megszerzését követően a holland pilóta így nyilatkozott a Sky Sports F1-nak David Coulthard kérdéseire válaszolva:

További híreink:

„Nem volt könnyű a verseny. Elég vizes volt a pálya, figyelni kellett a gumikra, és nem lehetett annyira nyomni. Úgy tűnt, hogy Valtterinek kicsit jobb volt a tempója, és kicsit jobban is tudott vigyázni az abroncsaira.”

„De örülök, hogy a második helyen végeztem, ugyanis ilyen körülmények között benne van a hiba lehetősége is. Minden arról szólt, hogy hogyan kezeled a gumikat. Azt gondolom, egész évben nagyon szoros a csata.”

„Austinban is jót fogunk csatázni a Mercedesszel, és továbbra is keményen kell nyomnunk, hogy tovább fejlődhessünk” – tekintett előre Verstappen a két hét múlva rendezendő Amerikai Nagydíjra.

A Török Nagydíj összefoglalója…

megosztás
hozzászólás
Bottas győzött Törökországban, Verstappen átvette a vezetést a pontversenyben!

Előző cikk

Bottas győzött Törökországban, Verstappen átvette a vezetést a pontversenyben!

Következő cikk

Bottas: végre egyszer nekem kedvezően alakultak a dolgok

Bottas: végre egyszer nekem kedvezően alakultak a dolgok
Hozzászólások betöltése