Russell majdnem összetörte az autóját, de nem csak emiatt aggódott

A Williams Forma-1-es versenyzője, George Russell elismerte, hogy tényleg nagyon közel volt ahhoz, hogy eldobja az autóját az Orosz Nagydíj időmérőjén, miután elsőként váltott az intermediate gumikról a slickekre.

Russell majdnem összetörte az autóját, de nem csak emiatt aggódott

Amennyiben a Q2-ben is látott körülményekkel folytatódott volna az időmérő szombat délután Szocsiban, az egyetlen kérdést az lett volna, hogy Lewis Hamilton vagy Valtteri Bottas szerzi-e meg a pole-pozíciót, hiszen a vizes pályán óriási tempófölényük volt a mezőny többi tagjához képest.

A körülmények azonban kísértetiesen hasonlítottak a 2020-as Török Nagydíjon látottakhoz, ahol végül Lance Stroll szerezte meg a pole-pozíciót egy merész váltással a slickekre. Szocsiban ezt a váltást George Russell kezdte el, neki volt a legtöbb ideje arra, hogy rendesen felmelegítse a Pirelli lágy keverékű gumijait, ez pedig végül egy 3. helyet jelentett számára.

„Mondtam a srácoknak a rádión, hogy készítsék elő a száraz gumikat, mert mindenképpen szükség lesz rájuk” – mesélt a Q3-as élményeiről Russell az időmérőt követő hivatalos sajtótájékoztatón. „Azt válaszolták, hogy jöjjek be már ebben a körben – ekkor azt hittem, hogy félreértették az üzenetemet a rádión.”

„Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy muszáj ezt tennünk – nagy kockázat, nagy jutalom, különösen ilyen körülmények között. Miután bejöttem a bokszutcába, a kerékcserét követőt pillanatban majdnem nekimentem a falnak.”

„Csak az utolsó körben javult a köridőm, addig folyamatosan forgalomba kerültem, és nem tudtam befejezni a megkezdetteket, ez kicsit frusztráló volt. Ugyanakkor mint mindenki, én is tudtam, hogy az utolsó körömmel tudok robbantani, mindent arra tartogattam, és most itt vagyok - kicsit szürreális, hogy 4 verseny alatt már másodjára.”

Még több F1 hír:

Russell korábban a szintén esős Belga Nagydíj időmérőjén lett a 2., amelyet a meg nem tartott verseny után rögtön be is válthatott az első F1-es dobogós helyezésére. Arra a kérdésre, hogy hasonlónak érzi-e a két eredményét, a jövőre már a Mercedesnél versenyző Russell így válaszolt.

„Egészen más a kettő. Ugyanolyan boldog vagyok, és a 3. egy fantasztikus rajthely itt, nagyon hosszú az út a 2. kanyarig. Igen jók vagyunk az egyenesekben, szóval remélhetőleg Lando jó kis szélárnyékot ad majd nekem.”

„Nagyon boldog vagyok, háromszor is pontot szereztünk a legutóbbi versenyeken, és miért ne folytathatnánk ezt a sorozatot. Az biztos, hogy célba vesszük azt a dobogót – nincs mit veszítenünk, odatesszük magunkat.”

Wolff: Őszintén azt gondolom, hogy ma nem hibáztunk…

megosztás
hozzászólás
A dühös Vettel önmagát okolja a Q2-es kieséséért
Előző cikk

A dühös Vettel önmagát okolja a Q2-es kieséséért

Következő cikk

Alonso: szívesebben védekezek a Hungaroringen, mint itt

Alonso: szívesebben védekezek a Hungaroringen, mint itt
Hozzászólások betöltése