Alonso: szívesebben védekezek a Hungaroringen, mint itt

Az Alpine kétszeres világbajnok Forma-1-es pilótáját, Fernando Alonsót meglepte, hogy ennyire erősek voltak a 2021-es Orosz Nagydíj időmérő edzésén, de a vasárnapi versenyt már kevésbé várja a hátulról rohamozó élcsapatok miatt

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az idei esős versenyhétvégéken az Alpine nem mindig tudta hozni azt a tempóját, amelyre száraz körülmények között is képesek, ezért a csapat sztárpilótája, Fernando Alonso szerint „kellemes meglepetés” volt, hogy Szocsiban ő, és csapattársa, Esteban Ocon is bejutott a Q3-ba.

Alonso ráadásul úgy érezte, hogy a Q3 végén kialakult zavarosban még neki is kijárhatott volna egy jobb időmérős eredmény:

„Szerintem ma a 4. helyen is végezhettem volna, ha nem rontom el az utolsó szektort” – értékelt Alonso többek között a Motorsport.com-nak az időmérő után. „Éppen, hogy hozzáértem az egyik fehér vonalhoz, ami elég is volt ahhoz, hogy elbukjak 3-4 tizedet. Másfél tizedre vagyok a 4. helytől szóval akár az is meglehetett volna, miután így Hamilton is mögém került volna, 1-2 körön belül visszaesnék az 5.-6. helyre.”

Még több F1 hír:

Alonso valószínűleg így sem fog unatkozni, ugyanis Valtteri Bottas, Sergio Perez, a második szabadedzésen remekül teljesítő Pierre Gasly, és a mezőny végéről érkező Max Verstappen is mögüle rajtol majd, a spanyol pedig úgy érzi, hogy még összefújhatja őket a szél a verseny során.

„Magyarországon nagyon nehéz előzni, szóval természetes, hogy inkább ott védekeznék, mint itt, a hosszabb egyenesekkel” – mondta Alonso arra a kérdésre, hogy ismét számíthatunk-e tőle olyan manőverekre, mint Hamilton ellen a Hungaroringen.

„Bottast nagyon nehéz lesz magunk mögött tartani, Verstappen is érkezik majd, és láthattuk azt Monzában, hogy Bottas a mezőny végéről indulva is dobogós lett, szóval szerintem Verstappen meg fogja csinálni ugyanezt. Ott van Checo is, szóval ebből a 6. helyből könnyen lehet 8. vagy 9.”

„A célunk azonban az, hogy az Aston Martinok és az AlphaTaurik ellen harcoljunk. Előlük indulunk, és előttük is akarunk végezni, a többi csapat talán nem annyira fontos a mi versenyünk szempontjából.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell majdnem összetörte az autóját, de nem csak emiatt aggódott
Következő cikk Hamilton: a nyomásnak semmi köze a bokszutcai hibámhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország