Red Bull: Az egyéni bajnoki címet részesítjük előnyben

Christian Horner elárulta, hogy amennyiben választania kellene, inkább Max Verstappen bajnoki címét választaná a csapat világbajnoki címe helyett, ugyanis a Red Bull csapatfőnöke szerint az nagyobb presztízzsel bír.

Red Bull: Az egyéni bajnoki címet részesítjük előnyben

Mostanában a leggyorsabb boxkiállásokról híres Red Bull Racing többször is hibázott a kerékcserék során. „Nos, azt hiszem, volt néhány kemény versenyünk. Az első hiba egyértelműen a technikai utasítás következménye volt. Alapvetően emberi hiba okozta a problémát. Szocsiban a probléma a technikai utasítástól függetlenül is megtörtént volna. Ez olyasmi, amin keményen dolgozunk, hogy biztosítsuk, hogy visszatérjünk arra a szintre, ahol már korábban voltunk“ - mondta Horner.

Horner a bajnoki címét folyó küzelemmel kapcsolatban elmondta, hogy a csapat jobban élvezi a versengést. „Azt hiszem, az egész csapat érzi ezt a lehetőséget. Szóval még hét verseny van hátra, minden adott, mindent beleadunk, amit csak tudunk, szóval készen állunk-e rá? Abszolút. Élvezzük? Nagyon élvezzük. Kemény lesz, és brutális lesz a csapatoknak, brutális az autóknak. De izgalmas verseny lesz“ - vélekedett a Red Bull csapatfőnöke.

A csapatfőnöktől azt is megkérdezték, hogy az egyéni, vagy a konstruktőri bajnoki címnek örülne-e jobban és Horner elmondása szerint az egyéni cím nagyobb presztízzsel rendelkezik, így inkább ezt választanák, de mindent megtesznek azért, hogy mindkét cím a Red Bull csapatánál landoljon.

Még több F1 hír:

„Ez egy nehéz kérdés, mert a pénz ta konstruktőri cím után kapjuk. Tehát azt mondanám, hogy egyenlő értéket képviselnek, a presztízs viszont az egyéni bajnoki cím esetében nagyobb. Ha választanom kellene egyet a kettő közül, akkor az egyénit választanám. De mi jövőre az első számú garázsban akarunk lenni. Ez a célunk. És tudjátok, Sergiónak ebben kulcsszerepe van, volt egy kis balszerencséje, de ez meg fog fordulni és szerintem még mindig mindent beleadunk mindkét bajnokságban“ - mondta Horner.

Arra a kérdésre, hogy a következő pályák inkább a Red Bullnak, vagy a Mercedesnek feküdhetnek-e, Horner azt válaszolta, hogy egyenlőek az esélyek és vannak olyan pályák, melyeket előre még nem is lehet odaítélni egyik csapatnak sem. 

„50/50. Azt hiszem, vannak olyan pályák, amelyeken mi jobbak vagyunk. A dél-amerikai futamok jót tettek nekünk. Van néhány pálya, ahol még sosem voltunk, szóval ki tudja. Szóval, lesz itt hullámzás, arra számítottunk, hogy Törökországban a Mercedes erős lesz és erősek is. Meg kell próbálnunk kihasználni a rajtbüntetést“ - zárta a Red Bull csapatfőnöke.

 Vettel esős időmérőt akar Vettel inkább az időmérőn szeretne esőt 

megosztás
hozzászólás
Mercedes: a pénteki nap alapján „nehezebb lesz előzni” – bajban lehet Hamilton?

Előző cikk

Mercedes: a pénteki nap alapján „nehezebb lesz előzni” – bajban lehet Hamilton?

Következő cikk

A Pirelli attól tart, hogy a törökországi gumiválasztás „túl agresszív"

A Pirelli attól tart, hogy a törökországi gumiválasztás „túl agresszív"
Hozzászólások betöltése