Forma-1 2017

Palmer a legszerencsétlenebb pilóta a Forma-1-ben?

Minden bizonnyal így van, hiszen a Renault brit versenyzője egy újabb remek lehetőségtől esett el, ezúttal a Belga Nagydíj időmérő edzésén.

Jolyon Palmer még csak pontot sem szerzett az idény első felében, de amellett, hogy Nico Hülkenberg egyértelműen jobb nála, a szerencsével is hadilábon áll. Szombaton a belga időmérőn végig remekül ment, de a Q3-ra elromlott alatta az autó.

Palmer emiatt csak a 10. helyről várhatja a startot vasárnap, míg Hülkenberg a 7. kockáról fog indulni.

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

„Csalódott vagyok, mert végig jó volt a tempóm és könnyedén jutottam be a Q2-be, valamint a Q3-ba. Még nem tudom pontosan, hogy mi történt, de valami a sebességváltóval lehet. Nagyon sajnálom, mert minden esélyem megvolt egy jobb eredményre.”

„Annak viszont örülök, hogy az autónk teljesítménye biztató, és nekem is sikerült előrébb kerülnöm a mezőnyben. Az időmérő edzéseken hátrányban voltam a csapattársamhoz képest, de most más volt a helyzet.”

„Azt gondolom, hogy holnap még egy dupla pontszerzés is kinézhet nekünk, de először célba kell érnünk. Bizakodó vagyok, mert remekül érzem magam az autóban és ha kijön számomra a lépés, akkor ott leszek a TOP-10-ben, ami létfontosságú, hiszen idén eddig nem volt túl sok szerencsém.”

 
 

 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Alesemény Szombati időmérő
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Jolyon Palmer
Csapatok Renault F1 Team
Cikk típusa BRÉKING
Topic Forma-1 2017