A szakértő szerint a Mercedes nagy javulása nem feltétlenül az, aminek látszik

A korábbi Forma–1-es versenyző, Jolyon Palmer úgy véli, hogy a körülmények, illetve a rivális csapatok „alulteljesítése” is kellett ahhoz, hogy a Mercedes az idei legjobb eredményét tudja elérni a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

Fotót készítette: Jake Grant / Motorsport Images

Miután számos újítást vetettek be Monacóban, a Mercedes W14-es gépe Barcelonában már igazán életre kelt, és kiderült, hogy a csillagosok által meglépett irányváltás látszólag valóban működőképes lehet.

Lewis Hamilton a második, míg George Russell a harmadik helyen zárt, és a versenynapon egyértelműen ők számítottak a második erőnek. Hamilton is elismerte, hogy 2021 óta tulajdonképpen most érezte a legjobbnak az autóját, Russell pedig kilenc helyet javítva tudott felérni idei első dobogójára.

Toto Wolff csapatfőnök viszont a futamot követően azért óvatos volt, és elmondta, hogy talán a hűvösebb körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy ezúttal szinte tökéletes tartományban mozgott a teljesítményük. A Renault korábbi versenyzője, Palmer is hasonlóan fogalmazott, és szerinte a helyszín is közrejátszott abban, hogy a Mercedes ilyen jónak tűnt.

„A Mercedes szolgáltatta a legnagyobb beszédtémát, hiszen kettős dobogót tudtak elérni. Komoly fejlesztések vannak az autón, és első ránézésre ezek rögtön hozzák is az eredményt. Barcelona azonban mindig erős pálya volt számukra. Tavaly George a vezető helyért küzdött, majd harmadik lett, míg Lewis óriásit zárkózott a mezőny végéről.”

„Kanada néhány hét múlva talán érdekes összehasonlítási alapot jelent majd, hiszen az jobban fog hasonlítani azokra a városi pályákra, ahol eddig voltunk. Most már viszont látszólag a helyes fejlesztési irányt követik, szóval akárcsak tavaly, idén is egyre versenyképesebbé kell majd válniuk.”

„A Red Bullhoz és Max Verstappenhez mért különbség azonban még mindig nagy volt, a Mercedest pedig a riválisok alulteljesítése is jobb színben tüntethette fel” – vélekedett Palmer. Ezek alapján elmondható, hogy várnunk kell még néhány futamot a Mercedes új csomagjának teljes kiértékelésére, de ha a jövőben is fent tudják tartani ezt az eredményt, akkor egyértelműen jó munkát végeztek.

A szerdai napon a Mercedes tovább rótta a köröket Barcelonában a Pirelli tesztjén, de ezúttal már Mick Schumacherrel a volánnál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nincs köze a McLaren új műszaki igazgatójának a Red Bull motorjairól való tárgyaláshoz
Következő cikk Horner a hazai futamaikra koncentrál: A bajnokság még nincs lefutva

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország