Masi felhívta a figyelmet: akár pontlevonás is jöhet az utolsó futamon

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi a csapatoknak küldött jegyzetében kiemelte, milyen következményekkel járhatnak az esetleges szabálytalanságok – egyelőre sem az egyéni, sem a konstruktőri világbajnokság nem dőlt el.

Masi felhívta a figyelmet: akár pontlevonás is jöhet az utolsó futamon

Pontegyenlőséggel vághat neki Max Verstappen és Lewis Hamilton az év utolsó F1-es futamának, az Abu Dhabi Nagydíjnak, ahol az lesz a világbajnok, aki több pontot szerez a szezonzárón.

Az F1 szabályainak köszönhetően pedig, ha egyikük sem szerez pontot, akkor Verstappen lesz a világbajnok, mivel neki több győzelme van az idei szezonban, mint a mercedeses riválisának.

Verstappen és Hamilton pedig az idei év folyamán már többször is összeütközött vagy összeért egymással, így volt ez a Szaúd-arábiai Nagydíjon is, ennek ismeretében egyáltalán nem kizárható, hogy Abu Dhabiban is összetalálkozik egymással a pályán a brit és a holland.

Még több F1 hír:

A versenyigazgató Michael Masi pedig szeretné elejét venni a dolognak, és világossá tette, hogy az FIA nem tolerálja az általuk tisztességtelennek tartott viselkedést a pályán.

A versenyhétvégék előtt Masi a csapatoknak szokta kiküldeni az esemény előtti jegyzeteit, amelyben ezúttal kiemelte az FIA Nemzetközi Sportkódexének azon paragrafusait, amelyek a sportszerűtlen viselkedéssel vannak kapcsolatban.

9.15.1-es cikkely: „A Résztvevő csapat felelős minden olyan személy cselekedetéért vagy mulasztásáért, aki a nevében részt vesz a Sorozatban vagy a Bajnokságban, vagy a nevükben szolgáltatást nyújt, beleértve a közvetlen vagy közvetett alkalmazottait, a Versenyzőit, a szerelőit, a tanácsadóit, a szolgáltatóit vagy utasait, valamint minden olyan személyt, akinek a Résztvevő csapat hozzáférést engedélyezett a Fenntartott Területekre.”

 

12.2.1-es cikkely – Szabálysértés, különösen kitérve a 12.2.1.l.-es cikkelyre: „A Sorozat tisztességes lebonyolítási elveinek bármilyen megsértése, sportszerűtlen magatartás vagy a Sorozat eredményének a sportetikával ellentétesen történő befolyásolására tett kísérlet.”

12.4.5-ös cikkely: „Az összes FIA bajnokság, kupa vagy egyéb sorozat esetében a stewardok dönthetnek úgy, hogy a következő büntetéseket szabják ki: felfüggesztés egy vagy több versenyre, pontlevonás a bajnokságban, a kupában vagy egyéb sorozatban.”

12.4.5.a cikkely: „A pontok csak kivételes körülmények esetén vonhatók le külön a Versenyzőktől és a Résztvevő csapatoktól.”

Masi a csapatoknak szóló feljegyzéseiből az a következtetés vonható le, hogy az FIA szigorúan szemmel fogja tartani az esetleges sportszerűtlenségeket, amelyek esetlegesen hatással lehetnek az egyéni vagy a konstruktőri világbajnokság tabellájára – hiszen még a konstruktőri bajnokság sem dőlt el, hiába relatíve nagy, 28 pontos a Mercedes előnye.

Megvan a kínai újonc rajtszáma, eltűnt a névadó szponzor a Ferrarinál!

megosztás
hozzászólás
Ecclestone: „Mi mást kellett volna tennie Verstappennek?”
Előző cikk

Ecclestone: „Mi mást kellett volna tennie Verstappennek?”

Következő cikk

Vicces üzenet került fel Raikkönen autójára az utolsó F1-es futamhétvégéjén (kép)

Vicces üzenet került fel Raikkönen autójára az utolsó F1-es futamhétvégéjén (kép)
Hozzászólások betöltése