Kvjat mérges Albonra: "Ez amatőr volt!"

Daniil Kvjat a pontszerző helyekért szállt harcba a vasárnapi Eifel Nagydíjon. Látva a kiesők számát, erre jó esélye is lett volna, ha nem találkozik Alexander Albonnal. A találkozást az orosz versenyző első szárnya bánta.

Kvjat mérges Albonra: "Ez amatőr volt!"

Miután Alexander Albon a pálya végén található sikánnál sikeresen előzte meg az AlphaTauri orosz versenyzőjét, a thai túl korán vágott be Kvjat elé, amit utóbbi első szárnya bánt.

Kvjat balszerencséjére az eset épp a bokszutca bejárata után történt, így az orosz versenyzőnek egy teljes kört kellett törött első szárnnyal megtennie, aminek köszönhetően lemondhatott pontszerzési esélyeiről.

Még több F1 hír:

„Nem igazán értettem, mit akart ezzel” – mondta a verseny után a frusztrált Kvjat. „Mi értelme volt ennek? Szerintem ez amatőr húzás volt tőle, teljesen rosszul mérte fel a helyzetet.”

„Nem ezt várnád egy ilyen szintű versenyzőtől. Elég hosszú ideje versenyzik már ehhez.”

„A versenyem onnantól kezdve gyakorlatilag véget ért. Mivel az első szárnyam megrongálódott, egy teljes kört kellett lassú tempóban megtennem.”

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, heads to the pits with a broken front wing

Daniil Kvyat, AlphaTauri AT01, heads to the pits with a broken front wing

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A szárny ráadásul a padlólemezem alá került, ami nem csak a padlólemezt, hanem a fékhűtést is tönkretette. A versenyem azután kínszenvedéssé vált, mivel az autó erősen alulkormányzottá vált. Csak abban bízhattam, hogy valami földöntúli történik” – nyilatkozta Kvjat a Formula1.comnak.

Alexander Albon távozásáról eddig is számos hír látott napvilágot, újabb gyenge futama pedig aligha segítette jövőjét a Red Bull csapatánál. Max Verstappen 147 pontjával szemben Albon mindössze 64 egységet tud felmutatni.

Horner Albon kieséséről

megosztás
hozzászólás
Így élte meg Wolff versenyzői küzdelmét
Előző cikk

Így élte meg Wolff versenyzői küzdelmét

Következő cikk

Grosjean megszenvedett idei első pontjaiért

Grosjean megszenvedett idei első pontjaiért
Hozzászólások betöltése