Lenyűgöző képeken és videón a Ferrari egészen elképesztő szerdai F1-es eseménye (frissítve)

A Ferrari ezen a hétvégén ünnepli a márka alapításának 90. évfordulóját, melynek alkalmából egy több mint látványos eseményt rendezett szerdán, közvetlen a monzai médianap előtt Olaszországban.

Lenyűgöző képeken és videón a Ferrari egészen elképesztő szerdai F1-es eseménye (frissítve)

A Ferrari egyértelműen a legnagyobb és legértékesebb név a motorsportban. A Forma-1-ben azonban 2007 óta nem ünnepelhettek egyéni világbajnoki címet, de ez nem jelenti azt, hogy az olasz szurkolók elpártoltak volna a csapatuktól, mely ezen a hétvégén Monzában nagyon jó eséllyel pályázhat a győzelemre, bár az időjárás még közbeszólhat, mivel vasárnapra garantáltnak tűnik az eső.

Szerdán a Ferrari egy több mint látványos eseménynek adott otthont, miközben amerre a szem ellátott, csak rajongók foglaltak helyet a színpad előtt, ahol Charles Leclerc és Sebastian Vettel mellett korábbi ferraris pilóták is megjelentek: Alain Prost, Jean Alesi, Gerhard Berger, René Arnoux, Eddie Irvine, Luca Badoer, Ivan Capelli, Giancarlo Fisichella, Kimi Raikkonen, Arturo Merzario, Felipe Massa, Mario Andretti.

A versenyzők társaságában a meghívottak között szerepelt Jean Todt, Luca di Montezemolo és Stefano Domenicali is, akik a maguk idejében fontos pozíciót töltöttek be a Ferrarinál. Ez volt az az esemény, melynek ideje alatt megerősítésre került, hogy az Olasz Nagydíj 2024-ig hosszabbított a Forma-1-ben, amivel a legendás pálya a naptárban maradhat. Mindeközben a színpadon különlegesebbnél különlegesebb autók kaptak helyet. Természetesen pár utcai gép is képviseltette magát, mint a Monza SP1 és SP2, valamint az F8 Tributo és a 488 Pista Spider.

The Ferrari Academy drivers wave to the crowd from the stage

1/92

Fotót készítette: Ferrari

The Ferrari Academy drivers take photos from the stage

2/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari takes a photo from the stage

3/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari signs autographs for fans

4/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari greets René Arnoux

5/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari and Gerhard Berger

6/92

7/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari wave to the crowd from the stage

8/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari walk along the stage

9/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari
10/92

Fotót készítette: Ferrari

Mattia Binotto firma autografi alla Festa Ferrari a Milano

11/92

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Piero Lardie Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari, Luca di Montezemolo, and Ivan Capelli

12/92

Fotót készítette: Ferrari

Piero Lardi Ferrari, Luca di Montezemolo, and Gerhard Berger

13/92

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari flag waves amidst the crowd
A Ferrari flag waves amidst the crowd
14/92

Fotót készítette: Ferrari

Mattia Binotto, Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari

15/92

Fotót készítette: Ferrari

Luca di Montezemolo and Sebastian Vettel, Ferrari

16/92

Fotót készítette: Ferrari

Historical Ferrari's lined up on stage. F2002, F1-85, 162C2, 312T3 and 312.

17/92

18/92

Fotót készítette: Ferrari

Giancarlo Fisichella, Luca di Montezemolo, and Sebastian Vettel, Ferrari

19/92

Fotót készítette: Ferrari

Former Ferrari F1 drivers gather on the stage in front of the crowd

20/92

Fotót készítette: Ferrari

Former Ferrari F1 drivers and personnel gather on stage with the Ferrari Academy drivers

21/92

Fotót készítette: Ferrari

Former Ferrari F1 drivers amongst some classic Ferrari F1 cars

22/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF90
Ferrari SF90
23/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari SF90
Ferrari SF90
24/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, and Sebastian Vettel, Ferrari stand on the stage in front of the crowd

25/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, and Sebastian Vettel, Ferrari

26/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Mario Andretti, and Piero Lardi Ferrari stand amongst the Ferrari Academy drivers and former Ferrari F1 drivers and team personnel

27/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Mario Andretti, and Piero Lardi Ferrari

28/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari waves to the crowd from the passenger seat of a classic Alfa Romeo

29/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari throws caps to the crowd

30/92

31/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari talks to a fan as he signs an autograph

32/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari takes a selfie on stage

33/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari takes a photograph with young fans

34/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari stands next to Mario Andretti

35/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari stands amongst the Ferrari Academy drivers and former Ferrari F1 drivers and team personnel

36/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari gives a thumbs up to the crowd

37/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari wave to the crowd from the stage

38/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari wave to the crowd as they take to the stage

39/92

40/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari sign autographs for fans

41/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari on stage with former Ferrari F1 drivers and team personnel and the Ferrari Academy drivers

42/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
43/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
44/92

Fotót készítette: Ferrari

Alain Prost takes a selfie with Sebastian Vettel, Ferrari

45/92

Fotót készítette: Ferrari

Alain Prost takes a photo on stage with Piero Lardi Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari and Luca di Montezemolo

46/92

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari flag waves as confetti is launched over the crowd

47/92

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrari flag waves amidst the crowd
A Ferrari flag waves amidst the crowd
48/92

Fotót készítette: Ferrari

Mattia Binotto firma autografi alla Festa Ferrari a Milano
Mattia Binotto firma autografi alla Festa Ferrari a Milano
49/92

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Mattia Binotto firma autografi alla Festa Ferrari a Milano
Mattia Binotto firma autografi alla Festa Ferrari a Milano
50/92

51/92

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Ferrari vintage single seater
Ferrari vintage single seater
52/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari vintage single seater
Ferrari vintage single seater
53/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Ferrari flag
Ferrari flag
54/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari F1 car
Ferrari F1 car
55/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari F1 car
Ferrari F1 car
56/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari drivers lineup
Ferrari drivers lineup
57/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari drivers lineup
Ferrari drivers lineup
58/92

Fotót készítette: Ferrari

Ferrari cars lineup
Ferrari cars lineup
59/92

Fotót készítette: Ferrari

F1 Ferrari of Niki Lauda
F1 Ferrari of Niki Lauda
60/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

61/92

62/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari
63/92

64/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari with fans

65/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

66/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari, Marc Gene, Ferrari

67/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
68/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
69/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
70/92

Fotót készítette: Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
71/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari
72/92

Fotót készítette: Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari
73/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Sebastian Vettel, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari
74/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Sebastian Vettel, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari
75/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
76/92

Fotót készítette: Ferrari

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
77/92

Fotót készítette: Ferrari

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
78/92

Fotót készítette: Ferrari

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
79/92

Fotót készítette: Ferrari

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
80/92

Fotót készítette: Ferrari

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
81/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
82/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
83/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
84/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
85/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
86/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Piazza Duomo with Ferrari fans
Piazza Duomo with Ferrari fans
87/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Monoposto alla festa Ferrari di Milano
Monoposto alla festa Ferrari di Milano
88/92

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Monoposto alla festa Ferrari di Milano
Monoposto alla festa Ferrari di Milano
89/92

90/92

Fotót készítette: Motorsport.com Motorsport.com

Mick Schumacher with Ferrari fans
Mick Schumacher with Ferrari fans
91/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

Mick Schumacher with Ferrari fans
Mick Schumacher with Ferrari fans
92/92

Fotót készítette: Paolo Belletti

megosztás
hozzászólás
Egyedi motort kap a Ferrari, Norris a rajtrács végére kerül
Előző cikk

Egyedi motort kap a Ferrari, Norris a rajtrács végére kerül

Következő cikk

Perez nem kertel: a negyedik helyet célozná meg a Racing Pointtal