Így forgott meg Max Verstappen a kaotikus brit kvalifikáción – videó!
Max Verstappen egy drámai és egyben zseniális megforgást mutatott be a silverstone-i kvalifikáció során, miután a Red Bull megcsúszott a nedves pályán.

Nem volt könnyű dolga a pilótáknak szombaton Silverstone-ban, ugyanis a kvalifikáció kezdetével párhuzamosan megérkeztek az esőfelhők is a brit pálya felé. Ennek következtében több hiba és több meglepetés is született a háromfelvonásos időmérő során.
Max Verstappen egész hétvégén magabiztosan vezetett és a Red Bull tűnt a legstabilabb autónak. Ironikus módon pont a holland forgott egy óriásit, de a szerencsének és kvalitásának köszönhetően nem törte össze a Red Bull autóját, sőt irányba is tudta állítani és azon a körén is egy negyedik időt autózott.
A Q3 végén teljesen felborult az addigi állás, ugyanis előtte úgy tűnt, hogy Verstappen pályázik legnagyobb eséllyel a pole-ra, esetleg Leclerc szólhat bele ebbe a kérdésbe, de ehelyett a Ferrari másik pilótája, Carlos Sainz szerezte meg az első rajtkockát, mindezt pályafutása során előszőr.
A holnapi futamon Verstappen a második helyről rajtolhat, ugyanakkor kiváló esélye lesz arra, hogy megszerezze a győzelmet, pláne egy hasonlóan kaotikus napon, mint amilyen a mai volt. Erre pedig bőven van esély, ugyanis az előrejelzések szerint könnyen elképzelhető, hogy a futam alatt is leszakad az ég.
Íme az összes baleset a 2022-es Le Mans-i 24 órás versenyről:
Hamilton az első sort is elérhetőnek tartotta, de végül eltaktikázták magukat
A Mercedes Bakuban bajba kerülhetett volna a pattogása miatt
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.