Hivatalos lett az imolai menetrend: nem a szokványos hétvége vár ránk

megosztás
hozzászólás
Hivatalos lett az imolai menetrend: nem a szokványos hétvége vár ránk
Szerző:
, Szerkesztő

Az idén a koronavírus-járvány miatt változó forma-1-es versenynaptárba visszatérő imolai versenyhétvége merőben más formát fog mutatni, mint az utóbbi években megszokottak.

A Forma-1 bejelentette, hogy csupán egy 90 perces szabadedzést fognak tartani Imolában, amikor a Száguldó Cirkusz visszatér a népszerű versenypályára október végén. Imola 2006 óta nem szerepelt a naptárban, most pedig amiatt került vissza, mert a koronavírus-járvány miatt változtatni kellett a menetrenden.

A Forma-1 már jó ideje a jelenlegi formátumot használja, amely két pénteki 90 perces gyakorlásból, egy egyórás szombati szabadedzésből, illetve a három szakaszra bontott időmérőből és a vasárnapra tervezett versenyből áll.

Imola visszatérésekor azonban ezen alakítanak, elsősorban logisztikai okokból, de nem titkolva, hogy a Forma-1 szeretne különböző formátumokkal kísérletezni a jövőbeli szezonokra. Imola visszatérésekor már jelezték, hogy kétnapos hétvége lesz, de ma lett végleges a hivatalos menetrend.

Még több F1 hír:

Egy darab 90 perces szabadedzés lesz ez alapján, amely szombaton 10 órakor lesz megtartva, ezután két és fél óra szünettel, 14:00-kor indul az időmérő, míg a futam vasárnap 13:10-kor kezdődik majd.

A kétnapos hétvége október 31-én és november 1-én lesz megtartva és ez lesz a harmadik futam idén Olaszországban Monza és Mugello után. A jelenlegi mezőnyből mindössze Kimi Raikkönen az, aki valaha versenyzett itt a Forma-1-ben, bár az AlphaTauri párosa, Pierre Gasly és Danyil Kvjat nemrég egy forgatáson szerepelt a pályán.

Imola egyedi, tömörített menetrendje múlt héten, a Brit Nagydíj helyszínén lett átbeszélve, Silverstone két futamot is rendez, hogy a Forma-1 a lehető legtöbb futamot meg tudja tartani. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl akkor még remélte, hogy több idő lesz gyakorlásra az esemény első napján a brit időmérő után.

„Az imolai kétnapos esemény új kihívás lesz, úgy tudom, még mennek ennek a részleteiről a tárgyalásik. Szerintem több idő lesz az edzésen szombat reggel, de a főattrakció természetesen az időmérő és a vasárnapi verseny lesznek.”

„Ez a tömörített formátum mindenképpen újfajta lesz, de mindenkinek ugyanúgy hozzá kell majd szoknia és mi igazából már várjuk, hogy hogyan fogunk vele megbírkózni, igyekszünk mindent megtenni.”

Sainz közben nyilatkozott arról, aggasztja-e a Ferrari jelenlegi formája

Ajánlott videó:

Egy volt Racing Point-alkalmazott adhatott információt a Renaultnak az óváshoz

Előző cikk

Egy volt Racing Point-alkalmazott adhatott információt a Renaultnak az óváshoz

Következő cikk

Seidl szerint a McLarennek folyamatosan hoznia kell az új fejlesztéseket

Seidl szerint a McLarennek folyamatosan hoznia kell az új fejlesztéseket
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Kolláth Benjámin