Hatalmas előrelépésben bízik az Alpine a következő versenyeken

A francia istállóval Monzában másodszor fordult elő, hogy pont nélkül távoztak egy versenyhétvégéről, miután Fernando Alonso technikai probléma miatt feladni kényszerült a futamot, míg Esteban Ocon csupán a 11. helyen zárt rajtrács büntetését követően.

Fernando Alonso, Alpine A522

A csapatnál azonban ennek ellenére bizakodók a szingapúri és a japán hétége előtte, ugyanis a szabadedzéseken jó tempót diktáltak, az alacsony leszorítóerővel bíró csomag pedig segíthet nekik az ázsiai versenyeken.

„Nem számítottunk arra, hogy küzdeni fogunk Olaszországban. Azt gondoltam, hogy rendben leszünk, pénteken teljesen jól teljesítettünk“ - nyilatkozta Alan Permane sportigazgató.

„Ez egy kissé trükkös, nem is igazán értjük. Hosszú futam volt, gyorsabbak voltunk a McLarennél, sőt, mindenkinél, akit a riválisunknak tekintünk a bajnoki küzdelemben. Természetesen a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes szintjét nem értük el, de ez nem drámai.“

Még több F1 hír:

Permane szerint a pont nélküli versenyük csupán egy ritka kivétel volt, és száz százalékig biztos benne, hogy a közelgő távol-keleti dupla versenyhétvégén jobb teljesítményt fognak nyújtani.

„Szingapúrba egy új padlólemezt viszünk magunkkal, ami extra leszorítóerőt adhat nekünk. Nagyon várjuk már, hogy ott legyünk ezzel az autóval, különösen Szuzukában. Jó móka lesz“ - tette hozzá a sportigazgató.

 

A szingapúri verseny nagy megpróbáltatást jelent majd a versenyzők számára, hiszen a hatalmas hőség és a magas páratartalom mindig komoly fizikai igénybevétel elé állítja a mezőny tagjait. Ezen felül gyakran két óra hosszúságú a futam, és a híresen göröngyös pálya kellemetlen pillanatokat jelent majd a ground effect technológia miatt.

„Biztos vagyok benne, hogy fizikailag nagyon kemény, hosszú és forró verseny lesz, ez így van azóta, amióta a pálya szerepel a naptárban. Az autók elég merevek, de biztos vagyok benne, hogy rendben leszünk“ - tette hozzá Permane.

A Porsche nélkül a Red Bull is a Williams sorsára jut majd?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell elmondta, hol lesz a legnagyobb esélyük a futamgyőzelemre
Következő cikk A Pirelli szerint ha eltűnnek az elektromos gumitakarók, teljesen új gumikat kell gyártaniuk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország