Hamiltont meglepte a „nagyon erős” Ferrari Monacóban

Lewis Hamilton nem lehet maradéktalanul elégedett a 2. szabadedzésen elért eredményével, ugyanis csupán a 3. helyet szerezte meg a Ferrarik mögött. A brit rekorder elmondta, nagy benyomást tett rá a maranellói alakulat.

Hamiltont meglepte a „nagyon erős” Ferrari Monacóban

Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme a 2021-es bajnoki címért talán nem is lehetne szorosabb, amit jól mutat, hogy a Monacói Nagydíj 2. szabadedzésén mindössze 7 ezred választotta el őket egymástól.

Úgy tűnik azonban, hogy a hétszeres világbajnoknak ezen a hétvégén nemcsak holland vetélytársára kell odafigyelnie, hanem a Ferrari pilótáira is, akik remek tempót mutattak fel a mai nap során Monacóban.

„Általában remek érzés visszatérni a pályára” – jelentette ki Hamilton. „Ez minden alkalommal egy gyors és elbűvölő pálya, amikor megadatik a lehetőség, hogy itt vezess. Szóval igen, összességében élveztem a mai napot, ami természetesen nagy kihívás volt.”

Még több F1 hír:

„Úgy gondolom, hogy a Ferrarik valóban erősek, meglepő, hogy ilyen sokat fejlődtek, de ez nagyszerű. Ez nagyobb versengést tesz lehetővé” – jelentette ki Hamilton, aki arra a kérdésre, hogy a Ferrari tempója valós lehet-e, elmondta, hogy nagyon úgy néz ki.

Mint ismert, a Ferrari az első két helyen fejezte be a 2. szabadedzést Monacóban, ez pedig a 2019-es Brazil Nagydíj óta az első olyan alkalom, amikor a maranellói alakulat pilótái képesek voltak kisajátítani az első sort egy szabadedzés alkalmával.

Lewis Hamilton azonban arra törekszik, hogy célba vegye a 4. monacói győzelmét, amellyel biztonságos távolságra nyúlhatna el az őt üldöző Max Verstappentől. A brit rekorder eddig elégedett az autójával, de tudja, hogy sok tennivaló akad még.

 

„Szerintem az autó remek, megtettünk néhány megfelelő lépést az egyensúlyával kapcsolatban. Úgy összeségében nagyon boldog vagyok. Van néhány változtatás, amelyeket valószínűleg még ma este elvégzek, miután kielemeztük az adatokat.”

Lewis Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas csupán az 5. helyen végzett a délutáni szabadedzésen. A finn elmondta, hogy a lassabb kanyarok okoznak neki gondot, nem tudja még kihasználni az autóban rejlő teljes potenciált.

Még több F1 hír:

„Ezen a pályán még sok a tennivaló az autó elejével kapcsolatban” – mondta el Bottas. „Hasonló problémáink voltak néhány pályán a középgyors, illetve főként a lassú kanyarokkal kapcsolatban, és ha nincs meg az érzés az autó elejét illetően, hogy bekanyarodik-e vagy sem, akkor időt veszítünk.”

„Az autónk továbbá elég merevnek érződik az összes gödörnél és a kanyarokban, ami elég idegesítő, szóval erre még vetnünk kell egy pillantást” – zárta le a gondolatait Valtteri Bottas, aki jelenleg a 3. helyen áll az összesített ponttáblázatban.

Verstappen nem dől be a Mercedes szokásos verseny előtti trükkjének

megosztás
hozzászólás
Ferrari: igen, mi is trükközünk a hajlékony hátsó szárnyakkal
Előző cikk

Ferrari: igen, mi is trükközünk a hajlékony hátsó szárnyakkal

Következő cikk

Verstappen: lassúak vagyunk, nem is kicsit – meglepően erős a Ferrari

Verstappen: lassúak vagyunk, nem is kicsit – meglepően erős a Ferrari
Hozzászólások betöltése