Norris: Úgy kezdődött a tárgyalás a McLarennel, mint egy kínos első randi

Norris: Úgy kezdődött a tárgyalás a McLarennel, mint egy kínos első randi A McLaren pilótája, Lando Norris nemrég hosszabbította meg a szerződését a csapatával, a fiatal brit pedig elmondta, kicsit kínosan kezdődtek a tárgyalások, mivel nem tudta, mit kellene mondania.

Lando Norris, McLaren, in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Nemrég jelentették be, hogy Lando Norris szerződését több évvel meghosszabbította a McLaren csapata, így a 21 éves pilóta marad a wokingi istálló kötelékében – erről egy kreatív videó is készült. Norris 2017-ben csatlakozott a McLarenhez, 2019 óta pedig a Forma-1-es csapat versenyzője.

A fiatal pilóta elárulta, elég kínosan indultak a tárgyalások közte és az istálló között, mivel nem tudta, mit kellene mondania.

„Nem igazán tudtam, mit kellene tennem vagy mondanom. Egy kicsit beszéltem a jövőről, aztán azt kérdeztem Zaktől, hogy most beszéljünk a következő évekről, vagy inkább a szezon későbbi részében? Nem tudtam, hogy mikor lenne megfelelő az időpont arra, hogy felhozzam ezt a kérdést.”

Még több F1 hír:

„Olyan volt, mint amikor egy srác először beszélget egy lánnyal. Kicsit kínos volt, nem tudtam, hogyan kezdjem a beszélgetést” – folytatta Norris.

„De azt gondolom, hogy a csapatban Zak és Andreas (Seidl) már beszélhetett erről egymással, én pedig minél hamarabb pontot akartam tenni az ügy végére. Szóval elkezdtünk tárgyalni, és ettől a ponttól kezdve már minden simán ment, de egy kicsit furcsa volt felhozni a témát, mert korábban még nem voltam ilyen helyzetben.”

„Ez volt az első alkalom, amikor a szerződésem a végéhez közeledett, és nem tudtam, mit tegyek! Elég vicces volt, de örülök, hogy végül sikerült megegyeznünk a csapattal.”

 

A kétszeres F1-es dobogós azt is elmondta, hogy nem tárgyalt más csapatokkal, és nem volt kérdés számára, hogy a McLarennél képzeli el a jövőjét.

„Szerintem néhány embert sikerült meglepnünk azzal, hogy már a szezon elején bejelentettük a hosszabbítást. Nem kellett tárgyalnom senki mással, és nem is kerestem ennek a lehetőségét. Már egy ideje beszéltünk erről, és a csapattal együtt szerettem volna minél korábban elintézni a hosszabbítást” – mondta Norris.

Hamilton változtatna a monacói hétvégék formátumán…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull 1-3 a Monacói Nagydíj első szabadedzésén, Leclerc edzése nem tartott sokáig
Következő cikk Így fest a monacói napsütésben a McLaren retro festése! (galéria)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország