Hamilton: Én csak azt vázoltam fel, hogy aki csendben marad, az is bűnrészes…

megosztás
Hamilton: Én csak azt vázoltam fel, hogy aki csendben marad, az is bűnrészes…
Szerző:
2020. júl. 4. 15:53

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője úgy gondolja, hogy a Forma-1-ben nem kérdés, hogy problémát jelent, hogy nem egységesen állnak ki anti-rasszista üzenetekkel. A brit a versenyzői megbeszélésen köszönetet is mondott azoknak, akik posztoltak a rasszizmus ellen a közösségi oldalaikon.

Lewis Hamilton az utóbbi időkben meglehetősen sokat posztolt arról, hogy támogatja a BlackLivesMatter mozgalmat, és júniusban egy londoni tüntetésen is részt vett a Mercedes versenyzője.

A hatszoros világbajnok a közösségi médiában a többi F1-est is arra szólította fel, hogy emeljék fel a hangjukat a rasszizmus és az igazságtalanságok ellen, ezután pedig több pilóta is posztolt a dologról, illetve a Forma-1 is megosztott egy hivatalos közleményt.

Abból a célból, hogy a BlackLivesMatter mozgalom iránti támogatásukat kifejezzék, vélhetően több versenyző is le fog térdelni a szezonnyitó Osztrák Nagydíj előtt, ahogy azt más sporteseményeken, például angol Premier League-meccseken is láthattuk.

A versenyzői megbeszélésen pénteken többek között erről is szó esett, a Grand Prix Versenyzők Szövetsége pedig szombaton egy közleményt adott ki, amely szerint minden versenyző „szabadon kifejezheti a rasszizmus elleni harc iránti támogatását a saját módján a vasárnapi verseny rajtja előtt”.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com arról kérdezte meg Lewis Hamiltont, hogy mik a verseny előtti tervei, és hogy úgy érzi, támogatja-e őt a többi versenyző. A brit pilóta azt mondta, még nem döntötte el, mit fog csinálni a verseny előtt.

„Őszintén mondom, egyelőre még nincsenek terveim. Egyelőre még nem gondolkodtam ennyire előre, azonban biztos vagyok benne, hogy este gondolkodni fogok ezen. A versenyzői megbeszélésen is beszéltünk erről, ami érdekes volt…”

„De az jó, hogy legalább szinte mindenki részt vett a beszélgetésben. Nem tudom, hogy mit fogunk látni holnap. Szerintem az emberek különböző módokon fogják kifejezni a tiszteletüket.”

Miután Hamilton „érdekesnek” titulálta a megbeszélést, hozzátette, hogy köszönetet mondott azoknak, akik már kihasználták a saját platformjaik nyújtotta lehetőséget arra, hogy beszéljenek erről a témáról, és hogy másokat is erre bátorítsanak.

„A meetingen megragadtam a lehetőséget arra is, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik a felhívásom után írtak valamit erről a közösségi oldalaikon. Nekik is óriási hangjuk van, óriási platformjuk, és ekkor bátorítottam arra a többieket, hogy ők is szólaljanak meg. Én csak azt a forgatókönyvet vázoltam fel, hogy aki csendben marad, az általánosságban bűnrészes.”

„Néhány esetben még mindig csenddel találkozom, de szerintem ez is a dialógus része, amelyet az emberek próbálnak megérteni. Mert azt gondolom, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik nem teljesen értik, hogy mi történik, és hogy mi az oka ezeknek a tüntetéseknek.”

„Én továbbra is próbálok vezér lenni, és próbálom a lehető legtöbb embert meggyőzni.”

A Grand Prix Versenyzők Szövetségének közleményéből az derül ki, hogy a szövetség tiszteletben tartja mindenkinek a saját döntését, így egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanazt fogja tenni a verseny előtt.

Hamiltontól azt is megkérdezték, hogy ha a mezőnyben bizonyos versenyzők térdelni fognak, míg mások nem, az azt fogja-e jelenteni, hogy nincs egység az F1-ben az anti-rasszista üzenet kapcsán.

„Nos, már most is tudjuk, hogy van egy ilyen probléma. Nincs szükségünk a holnapi nap tapasztalataira ahhoz, hogy bizonyítsuk, hogy van ilyen probléma.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Verstappen nem esik pánikba, csak magára és a Red Bullra koncentrál

Előző cikk

Verstappen nem esik pánikba, csak magára és a Red Bullra koncentrál

Következő cikk

Ralf Schumacher: Binotto 1 emberes showműsora nem működik

Ralf Schumacher: Binotto 1 emberes showműsora nem működik

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Motorsport Hungary