Gasly: készen állok egy top csapatra!
Az AlphaTauri pilótája úgy érzi, megérett arra, hogy ismét lehetőséget kapjon egy top csapattól, miután 2019-ben dicstelenül távozott a Red Bulltól. A francia szerint sokat fejlődött az elmúlt években.
Gasly 2017-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben, 2019-ben pedig lehetőséget kapott a Red Bulltól, hogy Max Verstappen csapattársaként egy élcsapat versenyzőjeként bizonyíthasson.
A francia azonban nehezen illeszkedett be, ráadásul a szezon előtti teszteken is többször tört autót, korlátozva ezzel csapata lehetőségeit. A szezon közben ajtót mutattak neki és Alex Albon helyére visszaküldték a Toro Rossóhoz.
A pilóta azóta stabil versenyzővé nőtte ki magát, aki rendszeresen jó teljesítményt nyújt a középmezőnyben és kihozza a maximumot az AlphaTauriból. Gasly úgy véli, jelenlegi tapasztalatával már meg tudna birkózni egy top csapat jelentette nyomással.
„A Red Bull nagyszerű lehetőséget adott nekem, mert látták a bennem rejlő potenciált. Ha belegondolok, öt F1-ben töltött év után már határozottan teljesebb versenyző vagyok. Sokkal több a tapasztalatom és hatékonyan tudok együtt dolgozni a csapattal“ - mondta Gasly a Motorsport olasz kiadásának.
„Pontosan tudom, mit akarok az autótól és a visszajelzéseim is sokkal egyértelműbbek. Azt hiszem, egy középkategóriás autóval is megmutattam, hogy képes vagyok fejlődni és jó eredményeket elérni, de minden tiszteletem mellett, amit az AlphaTauri iránt érzek, mindig lesz lemaradásuk az élmezőnyhöz képest“ - fogalmazott a francia.
„Elérhetjük persze a dobogót és a győzelem sem lehetetlen, de az igazat megvallva erre nagyjából egy százalék az esély“ - tette hozzá Gasly, aki 2020-ban Olaszországban nyerni tudott a csapat színeiben.
Verstappennek nem okoz problémát az, ami versenytársainak igen
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.