Ecclestone az újbóli apaságáról: Nincs ebben semmi meglepő, volt időm gyakorolni!

A Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone beszélt a születendő gyermekével kapcsolatban, és elmondta, hogy „nem lenne más”, ha 29 évesen válna édesapává, mint így, 89 évesen.

Ecclestone az újbóli apaságáról: Nincs ebben semmi meglepő, volt időm gyakorolni!

Tegnap érkezett a hír, hogy a Forma-1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone 89 évesen ismét apuka lesz. A születendő gyermek lesz Ecclestone negyedik gyermeke a 65 éves Deborah, a 35 éves Tamara és a 31 éves Petra után.

Viszont a születendő gyermek lesz az első, amely jelenlegi feleségével, a 44 éves Fabiana Flosival közös, és sokan megdöbbentek amiatt, hogy Ecclestone ennyi idősen újra apuka lesz.

Az F1 korábbi „ura” meg is szólalt ennek kapcsán, erről pedig a Daily Mailnek nyilatkozott:

„Nem gondolom, hogy lenne különbség aközött, hogy 89 évesen leszek újra apuka, vagy 29 évesen. Feltételezem, hogy ugyanazok a problémák. Rendben van a dolog. Természetesen izgatottak vagyunk!”

Még több F1 hír:

Ecclestone és felesége jelenleg a brazíliai farmján él, viszont Ecclestone elmondása szerint még nem tudják, hogy Angliában vagy Brazíliában fog születni a gyerek, ez pedig a helyzettől is nagyban függ.

„Jól vagyunk. Jelenleg Brazíliában élünk, tehát most várnunk kell egy kicsit, hogy kiderüljön, hogy a kicsi Brazíliában vagy Angliában fog megszületni. Egyébként mindenki örül, mindenki boldog a családban.”

„Még nem tudom, milyen apuka leszek, de valószínűleg jobb, mint korábban voltam, valószínűleg nyugodtabb is leszek. Még túl korai lenne a nevén gondolkozni.”

Mivel Ecclestone évek óta már nem a Forma-1 tulajdonosa, így sokkal nyugodtabb mederben folyik az élete, és több ideje lesz a gyermekével foglalkoznia. A Daily Mailnek ezt is elmondta:

További híreink:

„Semmi különös nincs ebben, nem igaz? Már egy ideje nincs munkám, szóval rengeteg időm volt gyakorolni! A feleségem nagyon lelkes, és nem értjük, hogy mire ez a nagy felhajtás.”

„Nagyon boldog vagyok, a feleségem is nagyon várta már ezt pár éve, és nagyon örülök, hogy lesz akkor is valakije, amikor én már nem leszek. Ez jó szórakozás, nem hiszem, hogy lenne dráma, vannak unokáim, és várom, hogy legyen még egy gyermekem.” – mondta Ecclestone, aki októberben fogja ünnepelni a 90. születésnapját.

Az üzletember a Blicknek megerősítette, hogy nyárra várható a baba érkezése, aki fiú lesz, a felesége pedig így nyilatkozott:

„Mint minden szülőnek, nekünk is csak egyetlen kívánságunk van: hogy egészséges legyen a gyerek. Remélhetőleg sosem lesz olyan szándéka, hogy bekerüljön a Forma-1-be.”


A Mexikó Ralin Esapekka Lappi autója kigyulladt, de Lappi egy ideig ezután is vezetett, mivel nem tudta, mennyire súlyos helyzet. Később ő és navigátora is sérülés nélkül kiugrott az autóból.

megosztás
hozzászólás
Villeneuve: „Okosabb lenne azt mondani, hogy idén nem lesz 2020-as bajnokság”
Előző cikk

Villeneuve: „Okosabb lenne azt mondani, hogy idén nem lesz 2020-as bajnokság”

Következő cikk

A Ferrari kész lehet elfogadni az új, 150 millió dolláros F1-es költségvetési sapkát

A Ferrari kész lehet elfogadni az új, 150 millió dolláros F1-es költségvetési sapkát
Hozzászólások betöltése