Cunoda megnevezte, hogy melyik területen fejlődött a legtöbbet

Juki Cunoda újabb pontszerzést könyvelhetett el a Brit Nagydíjon – immár a negyediket idén. A fiatal japán pilóta szerint a gumimenedzselés sikerült számára jobban, mint a korábbi futamokon, és reméli, hogy ez a tapasztalat segíteni fogja a jövőben.

Cunoda megnevezte, hogy melyik területen fejlődött a legtöbbet

Az utóbbi időben Juki Cunoda meglehetősen nehéz időszakot élt meg, ugyanis a számos vezetői hibája okán még Helmut Marko is nemtetszését fejezte ki. A fiatal japán azonban a rosszul sikerült pénteki nap után vasárnap remek felzárkózást mutatott be Silverstone-ban.

„Boldog vagyok, hogy szereztem egy pontot. Abban az utolsó három-öt körben sokat változott a pozícióm. De összességében az új formátum nehézzé tette a hétvégét, egy szabadedzés volt, aztán egyből a pénteki kvalifikáció. Ez egy nehéz versenyhét volt.”

„A forgalom miatt trükkösre sikerült a kvalifikáció (pénteken), nem tudtam összerakni egy rendes kört, de végtére is képesek voltunk pontot szerezni, amit akartunk, szóval igen, boldog vagyok” – tette hozzá Cunoda, aki szerint ez volt a legjobb futama a gumimenedzselést tekintve.

Még több F1 hír:

„Igen, úgy gondolom, hogy az abroncsok menedzselése nagyon jó volt. Azt hiszem, hogy legutóbb Ausztriában túlságosan óvtam őket, és ezáltal túl lassú voltam. Megpróbáltam ezen javítani Silverstone-ra, és igen, az első etapot tiszta erőből megnyomtam.”

„A második etapra kemény gumikra váltottam, jobban odafigyeltem a gumimenedzselésre, és ez működött itt. Szóval remélem, hogy meg tudom tartani ezt a tapasztalatot, és a jövőben fel tudom majd használni.”

A Red Bull-junior a 2021-es szezonban eddig 10 pontot gyűjtött, amivel jelenleg ő a legeredményesebb újonc, bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy Mick Schumachernek és Nyikita Mazepinnek jóval gyengébb technikával kell felvennie a versenyt.

Räikkönen sürgeti az Alfa Romeót: „fel kell ébrednünk”

megosztás
hozzászólás
A Mercedes elmagyarázta, miért nem cserélték Hamilton sérült első szárnyát
Előző cikk

A Mercedes elmagyarázta, miért nem cserélték Hamilton sérült első szárnyát

Következő cikk

Barichello Senna és Prost rivalizálást látja újratöltve

Barichello Senna és Prost rivalizálást látja újratöltve
Hozzászólások betöltése