Barichello Senna és Prost rivalizálást látja újratöltve

Rubens Barichello is kifejtette a véleményét a hétvégi incidensről, mely kórházba juttatta Max Verstappent. Az egykori Ferrari-pilóta szerint a két rivális párharca Sennára és Prostra emlékeztet, de azt is elárulta, hogy ő nagyobb büntetést adott volna Hamiltonnak.

Ayrton Senna, McLaren, Alain Prost, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Max Verstappen és Lewis Hamilton silverstone-i ütközése számos egykori Forma-1-es pilótát megszólalásra késztetett. Ezúttal Rubens Barichello fejtette ki a véleményét, aki rögtön egy hasonlattal is élt, méghozzá az 1989-es Japán Nagydíjról.

„Sok ember azt kérdezte: a mester (Senna) elvette volna-e a lábát (a gázpedálról)? Nem, sem kívül, sem belül” – jelentette ki Barichello a Motorsport.com kérdésére. „Amit Prost tett vele a múltban (1989-ben, Japánban), arra késztette, hogy katapultáljon előre.”

„Most is ez fog történni. Ez a két géniusz itt van, és mi nem kalkuláltuk ki, hogy Hamilton-e a jobb, vagy esetleg a mester (Senna) az, egyszerűen csak látjuk, hogy pontosan ez volt az, amit Ayrton is tett Japánban.”

Még több F1 hír:

„Azt mondta: kiszorítasz engem erre az oldalra. Remélem, látni fogod, hogy nem veszem el a lábam” – tette hozzá az egykori Ferrari-pilóta. „Én egyértelműen Hamiltont okolom, és nem 10 másodpercet adtam volna.”

„A büntetések között ott van az 5 másodperc, a 10 másodperc, a bokszutca áthajtásos büntetés és így tovább. Többet adtam volna, mint 10 másodperc, mert a 10 másodperc azzal a versennyel, amit teljesített, szóval így megmaradt az esélye, hogy nyerjen.”

„Verstappen egy 23 éves srác, míg itt jön egy másik pilóta, aki kis túlzással milliószoros bajnok. Szinte elkerülhetetlen elképzelni azt, hogy ne ő gondolkodjon, hiszen a 23 éves nem fog” – zárta le a gondolatait Barichello.

Räikkönen sürgeti az Alfa Romeót: „fel kell ébrednünk”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda megnevezte, hogy melyik területen fejlődött a legtöbbet
Következő cikk Schumacher inkább tanulni akart mentorától, nem pedig feltartani őt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország