A Mercedes elmagyarázta, miért nem cserélték Hamilton sérült első szárnyát

A csapattól James Allison beszélt arról, hogy az istálló miért döntött úgy, hogy nem cseréli le a teljes első szárnyat Lewis Hamilton autóján a piros zászlós megszakítás alatt, miután az megsérült az első körös incidensben.

A Mercedes elmagyarázta, miért nem cserélték Hamilton sérült első szárnyát

A csillagosok nemsokára leköszönő technikai igazgatója, Allison elmondta, hogy a legkönnyebben úgy tudták megjavítani Hamilton első szárnyát, ha megragasztják azt és szigetelőszalagot használnak.

A brit címvédő autójának bal oldali szárnyvéglapja szenvedte a legnagyobb károkat, amikor nekiment Max Verstappen kocsijának. A nagy baleset miatt piros zászlóval szakították meg a futamot, ez pedig lehetővé tette, hogy a Mercedes megoldja a problémát.

„A szárny aerodinamikailag teljesen sértetlen volt. Minden darab, amely leszorítóerőt termel, amely a teljesítményért felelős, teljesen rendben volt, és pontosan tudtuk, hogy milyen volt az autó egyensúlya azzal a szárnnyal” – mondta Allison a csapat futamelemző videójában.

Még több F1 hír:

„Nem akartuk megbontani az autót azzal, hogy egy új első szárnyat teszünk fel, mert az apró gyártási eltérések miatt lehetséges, hogy megváltozott volna az egyensúly. Sokkal célszerűbb volt megjavítani azt az apró hibát. A kerék hőmérsékletét mérő szenzor jött csak le, szóval azt egyszerűen visszaragasztottuk.”

„Ez volt a legkönnyebb dolog, amit akkor tehettünk, és így tudtuk a legjobban biztosítani, hogy az autó teljesítménye ugyanolyan maradjon, mint amilyen a megszakítás előtt volt.” Hamilton később pedig megnyerte a futamot, de a Mercedes azt is felfedte, hogy ha nem jön a piros zászló, akkor vélhetően ki kellett volna álljanak a versenyből.

Allison persze elismerte, hogy szerencséjük volt a sérülés mértékével. „A bal első felnink majdnem törött volt, emellett pedig a szenzort is csak a vezetéke tartotta, úgyhogy örültünk a megszakításnak.”

A Mercedes szerint elkerülhetetlen volt a két bajnoki rivális ütközése

megosztás
hozzászólás
Russell nem érti, miért ilyen jó az időmérős tempója „a kilencedik leggyorsabb autóval”
Előző cikk

Russell nem érti, miért ilyen jó az időmérős tempója „a kilencedik leggyorsabb autóval”

Következő cikk

Cunoda megnevezte, hogy melyik területen fejlődött a legtöbbet

Cunoda megnevezte, hogy melyik területen fejlődött a legtöbbet
Hozzászólások betöltése