„Alonso nem igényelt különleges bánásmódot"
Fernando Alonso két év szünet után 2021-ben tér vissza a Forma-1 rajtrácsára. A spanyol a távolléte alatt megjárt jó néhány másik versenysorozatot, melynek tapasztalatai hozzásegítik majd ahhoz, hogy felkészülten vágjon neki a tizennyolcadik idényéhez.
Alonso már kétszer felért a világ csúcsára, hiszen 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet ünnepelhetett a Forma-1-ben. 2007-re a McLarenhez szerződött, és csupán egy hajszállal maradt le harmadik bajnoki elsőségéről. 2010-ben és 2012-ben szintén közel került a címhez, akkor már a vörösökkel, de mindkét alkalommal be kellett érnie a tabella második helyével.
Ezt követően a Honda és a Mclaren partnersége vonzó lehetőséget biztosított a spanyol számára, aki visszatért egykori csapatához, ám korábbi eredményeit nem tudta megközelíteni, így a csalódást keltő évek után távozott a sorozatból. Most, két év után újabb lendülettel tér vissza.
„Úgy gondolom, hogy ez a két év remek lehetőség volt a számára, hogy próbára tegye magát más sorozatokban, és újra megtalálja a versenyzés iránti szeretetét. A Forma-1-ben az a legalapvetőbb elvárás, hogy legyőzd a csapattársad, akárhol is vagy” – jelentette ki Moffitt a Toyota és Fernando Alonso közös szerepvállalására emlékezve.
A Toyota Gazoo Racing kommunikációs menedzsere a Formule1.nl-nek elmondta, hogy Alonso most tiszta lappal kezdheti újra Forma-1-es kalandját, és arról is szót ejtett, hogy annak idején a spanyolt egyenrangú félként kezelték: „Az hiszem, nagy élmény volt neki a kitérő. Tiszteltük őt, de nem kapott különleges bánásmódot, normális emberként bántunk vele” – tette hozzá Moffitt.
Moffitt elmesélt egy érdekes történetet egy szörnyű japán szállodáról, ahol a csapat a verseny idején megszállt: „A japán újságírók ott nyüzsögtek körülöttünk és elképzelni sem tudták, hogy a nagy Alonso egy ilyen helyen száll meg. Amikor a spanyolt erről faggatták, csak annyit mondott, hogy az egész csapat ott alszik, szóval ő is. Nem probléma, van ágy, ennyire volt szüksége.”
A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.