Sainz nem ért egyet legnagyobb riválisának kritikájával
A Dakar-rali idei győztese nem ért egyet a második Nasser Al-Attiyah kritikájával, amely szerint az idei helyszínen a Miniknek kedveztek, sőt, a spanyol versenyző szerint a Toyota élvezett előnyt Szaúd-Arábiában.
A Dakar-ralit idén rendezték először Szaúd-Arábiában, az idei viadalt végül pedig Carlos Sainz nyerte meg, pályafutása során harmadszor megnyerve a legendás offroad raliversenyt.
Sainz egy Mini volánjánál versenyezve győzött, és a 2019-es győztes Nasser Al-Attiyah szerint az idei pályák kialakítása inkább a kétkerék-meghajtású Mini JCW-knek kedvezett inkább. Sőt, a spanyol szerint éppen a Toyota élvezett számszerű előnyt.
"Ahogy azt elképzelhetik, nagyon örülök. Ez egy nagyon kemény Dakar volt, ahol az első naptól az utolsóig keményen kellett nyomni, miközben két nagyon komoly vetélytársunk volt, Nasser és Stéphane (Peterhansel). A végéig küzdöttünk" - jelentette ki Sainz.
"Ez egyike azon győzelmeknek, amikre büszkék lehetünk. Persze a többi győzelmet nem akarom leértékelni, mind különbözik a másiktól" - mondta a spanyol, aki abban még nem biztos, hogy jövőre is starthoz áll, hogy megvédje a címét.
"Nem tudom, most az első, hogy pihenni akarok, összeszedni magam. A stressz agyon magas volt, nagyon megviselt. De ahogy ismerem magam, három-négy nap és újra munkába állok" - mondta a háromszoros Dakar-győztes.
A Minik összesen kilenc szakaszgyőzelmet arattak idén, Sainz és Peterhansel 4-4-gyel zárt, míg Vaidotas Zala meglepetés győzelemmel jelentkezett a Dakar elején. "Ez egy fantasztikus verseny volt, abszolút túlteljesítettük az elvárásainkat az első és a harmadik hellyel. Nagyon sok csatánk volt az élen, és az autó teljesítménye abszolút fantasztikus volt" - jelentette ki Sainz.
"Sok évig tartó kemény küzdelem után örülünk, hogy ismét megnyertük a Dakart. Ha négy Mini végez az első tízben, és nyolc a top20-ban, az jól mutatja a megbízhatóságunkat" - jelentette ki Sven Quandt, az X-raid csapatfőnöke.
Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.