Alonso most nem számít akkora parádéra a sprinten

Ma délután fél ötkor veszi majd kezdetét az F1 történetének második sprintkvalifikációs viadala, a helyszín pedig Monza lesz, ahol elvileg könnyebb lehet előzni, mint Silverstone-ban. Az akkori futam hőse, Fernando Alonso viszont kicsit szkeptikus az esélyeket illetően.

Alonso most nem számít akkora parádéra a sprinten

Emlékezhetünk a Brit Nagydíj szombati napjára, amikor az Alpine spanyolja egy remek rajttal és első körrel szolgáltatta mindenkinek a show-t a sprintversenyen. Most elérkeztünk Monzába, ahol ismét ez a formátum kap szerepet, Alonso pedig a legjobb tízen kívül rajtol, tehát akár újra lehetősége nyílhat nagyot szakítani.

Ennek fényében meg is kapta azt a kérdést, hogy érzése szerint képes lesz-e most is pozíciókat nyerni majd a 18 körös futam során. „Szerintem itt trükkösebb lesz. Az első kör után már egyáltalán nem lesz könnyű az előzés, az első néhány kanyar pedig eléggé keskeny itt Monzában Silverstone-hoz képest.”

Még több F1 hír:

„Ennek fényében nem tudom, hogy mennyit lehet majd előzni itt. Mindent beleadunk majd, de természetesen óvatosnak is kell lennünk. Nem csinálhatunk semmi őrültséget, nem eshetünk ki szombaton, mert akkor megnehezítjük a dolgunkat vasárnapra.”

„Ennek ellenére azért várjuk ki. Érdekes lesz látni, hogyan tudunk megbirkózni ezzel a helyzettel” – mondta Alonso a sprintfutamos esélyeivel kapcsolatban. Valóban oda kell majd figyelni mindenkinek, hiszen minden egyes apró hiba sokba kerülhet a versenyzőknek, ha pedig valaki ütközik, akkor a vasárnapját is tönkreteszi.

Alonso természetesen ezt nem szeretné, ezért nem akar majd minden áron kockáztatni, de remélhetőleg ismét megmutathatja majd, hogy valóban visszatért az F1-be a kétéves kihagyását követően.

Ki milyen abroncsot választ majd a sprintre?

megosztás
hozzászólás
Sainz ismét összetörte a Ferrarit, Hamilton hangolt a legjobban a sprintkvalifikációra a második szabadedzésen

Előző cikk

Sainz ismét összetörte a Ferrarit, Hamilton hangolt a legjobban a sprintkvalifikációra a második szabadedzésen

Következő cikk

Sainz Zandvoort után Monzában is összetörte a Ferrarit (videó)

Sainz Zandvoort után Monzában is összetörte a Ferrarit (videó)
Hozzászólások betöltése