Megismétli valaki Alonso lágy keverékes kockáztatását a monzai sprintkvalifikáción?

Mario Isola úgy véli, hogy Monzában is működhetnek a lágy keverékek a sprintkvalifikáció során, azonban fő hangsúlyt fog kapni az, hogy ki tudja életben tartani őket a végéig és ezáltal megtartani a rajtnál szerzett pozíciókat.

Fernando Alonso, Alpine A521, Pierre Gasly, AlphaTauri AT02, in the pit lane

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Felmerült a kérdés, hogy megpróbálkozhat-e valaki a szombati sprintkvalifikáción azzal, amit Fernando Alonso remekül mutatott be a Brit Nagydíjon. A spanyol volt a sportág első sprint kvalifikációs versenyének sztárja, a Brit Nagydíjon ugyanis egész hétvégén a biztonságosabb taktikával járó közepes keverékeket preferálta mindenki, kivéve ő.

Alonso a közepes keverékek helyett a lágy mellett döntött, ezzel kihasználva az első körben vele járó extra tapadást és így a 11. helyről az 5.-re lépett fel, majd ugyan a körülötte lévő gyorsabb autók miatt visszacsúszott a 7. helyre, de a stratégia felkeltette a riválisok figyelmét és kétségtelen, hogy sokan komolyan meg fogják fontolni ugyanezt Monzában. A szombati második szabadedzés lehetőséget ad még nekik majd arra, hogy további információkat nyerjenek és kielemezzék a lehetőségeket a sprintkvalifikáció előtt.

Az előzés várhatóan a szokásosnál is nehezebb lesz Monzában, a lágy abroncsok sokat segíthetnek a rajtnál és az első kanyarokban a riválisok közepes keverékeivel szemben. A Pirelli F1-es vezetője, Mario Isola úgy véli, hogy a lágy keverék működhet most is.
„Arra számítok, hogy a csapatok többsége közepes keveréken kezd, de hátulról valaki megpróbálkozhat a lágy keverékkel” – mondta a pénteki kvalifikáció után.

„Az időjárás jó, elég meleg van, a pálya körülményei rendben vannak. A múltból tudjuk, hogy a lágy keverék, vagyis a C4 egy olyan összetétel, melynél irányítani kell a tapadást, kezelni kell a hátsó gumikat, ugyanis ez döntő tényező lehet a teljesítmény szempontjából.”

Még több F1 hír:

„Monzában a szélárnyéknak hatalmas szerepe van, míg az oldalterhelés nem annyira játszik szerepet, szóval holnap a közepes és lágy keverékekkel készülünk a sprintkvalifikációs futamra.”

 Tizennyolc kör nagy terhelést nyújthat a lágy keverékeknek, de Isola szerint lehetséges végig csinálni velük, ha nem kapnak túl nagy terhelést az elején.„Itt a sprintfutam 18 kör, a 18 kör kevesebb, mint félóra. Szóval ez tényleg egy gyors verseny, ahol nyomniuk kell. Éppen ezért azt gondolom, hogy valaki megpróbálhatja használni a lágy keveréket, hogy előnyt szerezzen az elején, majd megvédje a pozícióit az utolsó néhány körben. A lágy keverék előnye a tapadás, főként a lassú kanyarokból való kigyorsításkor. Talán fékezéskor is számít a jobb első tapadás miatt.”

Egy biztonsági autó, vagy VSC csökkentené a versenykörök számát és segítene azoknak, akik lággyal indulnak. Isola azonban úgy véli, hogy vannak más tényezők is, amelyek miatt nem lehet olyan nehéz életben tartani őket, mint gondolnánk.

„Úgy gondolom, hogy a verseny egy bizonyos százalékban a menedzsmentről szól. Nem csak a gumikezelésről, mert az erőforrást is kezelned kell. A hibrid-rendszerekkel az autók a futamokon nem tudják folyamatosan azt a teljesítményt nyújtani, mint a kvalifikáción, ahol a motor teljes teljesítménye a rendelkezésre áll. Ezért szól a futam egy bizonyos százaléka a fékek, erőforrások, vagy bármi más menedzseléséről.”

„Ha a hátsó gumik tapadását jól kezeli valaki és a kanyarok külső ívét valamivel kevésbé agresszívan érinti, akkor biztosan sikerül életben tartania a hátsó gumit és sikerül befejeznie a 18 körös versenyt még lágy keverékeken is. Tehát előnyt szerez az elején, majd meg kell védenie a pozíciót az utolsó körökben. A többi autó számára, akik közepesen indulnak, a verseny utolsó része sokkal agresszívabb lehet a kevésbé kopott gumikon. A csapatoknak sok információjuk van a lágy keveréken való rajtolásról az elmúlt évekből, de ezek nagyobb üzemanyagterhelés mellett történtek.”

„A másik pont az, hogy nem indulnak teli tankkal a kvalifikációs versenyen” – mondja Isola. „Egy olyan autóval indulnak, mely sokkal könnyebb a vasárnapi nagydíjhoz képest. A főfutam során több, mint 100 kiló üzemanyagot visznek magukkal, míg a sprintkvalifikáción sokkal-sokkal kevesebb, harmad annyi üzemanyaggal mennek. Tehát ez egy fontos elem, amely lehetőséget ad a hátsó abroncsok életbentartására.”

Szóval kik választhatják a lágy keveréket? Isola azt javasolja, hogy elsősorban azok, akik hátrébbról rajtolnak, de a mezőny első feléből is bevállalhatja valaki a lágy keveréket.

Meglehetősen élvezte Joker szerepét Silverstoneban Fernando Alonso, aki a 13. helyről indulva most is az egyik egyértelmű jelölt erre a küldetésre.
Egy másik jelölt Sergio Perez lehet, aki a kilencedik helyről vághat neki a sprintfutamnak, miután szélárnyékkal segítette csapattárást, Max Verstappent az időmérőn. Ő is egy olyan pilóta, aki jól tudja életben tartani a gumikat. Ha a mexikóinak például sikerülne megelőznie a Ferrarikat, sokkal jobb helyről indulhatna a vasárnapi futamon. Minél előrébbről tud rajtolni vasárnap, annál nagyobb stratégiai lehetőséget nyújt a Red Bullnak Max Verstappen segítésében.

Pierre Gasly szerint jó rajtra lesz szüksége, így a hatodik helyről kezdve neki is jó esélyt adhat a lágy keverék. „Silverstone-ban megtanultuk, hogy három rajt volt a verseny első köre előtt” – mondta a Motorsport.com-nak.

„Tehát volt egy rajt a sprintversenyen, majd az első kör. Vasárnap volt egy újabb rajtunk, aztán az első kör, majd a piros zászló.  Aztán jött a harmadik rajt és ismét egy első kör. Azt hiszem négy pozíciót vesztettünk az időmérős helyezésünkhöz képest és ez olyasmi, melyen dolgoznunk kell, különösen a sprinkvalifikációs hétvégéken.

„Azok a csapatok, melyek igazán jól rajtolnak, két alkalommal is előnyre tehetnek szert, így erre most jobban kell összpontosítani, mint általában. Azt hiszem Fernando jó pár embert megtréfált azzal, hogy a lágy keveréken indult és rengeteg tapadást szerzett az elején Silverstoneban.”

„Azt hiszem egyértelmű, hogy kaptunk néhány leckét a hétvége után” – zárta az Alpha Tauri versenyzője.

A Ferrari reméli, az F1-es sprintfutam változásai ajtót nyithatnak a fordított rajtrács felé

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-nek biztonságosabb megoldást kell találnia a monzai időmérőre – Horner
Következő cikk Wolff már nem aggódik Albon miatt: „szigorú és világos” feltételek vannak a szerződésében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország