Alfa Romeo: Csou előtt „fényes jövő” áll a Forma-1-ben
Az Alfa Romeót lenyűgözi az új pilótájuk, Csou Kuan-jü munkája, amit újoncként végez a 2022-es szezonban, de igen furcsán fogalmazták meg a dicséretüket.
Csou Kuan-jü a Kanadai Nagydíjon érte el az idei legjobb eredményét, és a 8. helyével idén másodjára szerzett pontot, a versenyhétvégéken végzett munkája pedig remek benyomással van az Alfa pálya melletti mérnöki csapatát összefogó Xevi Pujolarral.
„Apránként, folyamatosan építi fel a versenyhétvégéit, még a versenyen is folyamatosan tanul, és hasznosítja azokat az információkat, amiket menetközben adunk neki a gumikról” – idézi a spanyol mérnököt a RaceFans.
Csou újoncszezonja egyelőre éles ellentéte Juki Cunoda tavalyi bemutatkozásával, aki egy hasonlóan erős bahreini futam után a szezon utolsó versenyéig nem találta a magabiztosságát, és szinte nem volt versenyhétvége, ahol nem törte volna meg az AlphaTaurit.
„Csou képes úgy építkezni, hogy közben nem hibázik” – folytatta Pujolar. „Balesetek nélkül fokozatosan tudja építeni a magabiztosságát, ami pont a versenyen csúcsosodik ki.”
„Amennyiben folytatni tudja ezt a munkát, fényes jövő áll előtte a Forma-1-ben.”
Pujolar megfogalmazása abból a szempontból kicsit furcsának tűnhet, hogy nem köti össze Csou jövőjét az Alfa Romeóval. Hiába végez kiváló munkát a kínai pilóta, csak az idei szezonra van érvényes szerződése.
A svájci csapat eltökélt célja, hogy hamarosan felléptessék a Forma-1-be a házi juniorjukat, Théo Pourchaire-t, aki jelenleg második az F2-ben – messze elmaradva Felipe Drugovich mögött, de aktívan szimulátorozik a Sauber hinwili bázisán.
Csou egyelőre nem hajlandó beszélni a jövőjét firtató kérdésekről, Frederic Vasseur csapatfőnök pedig elismerte, hogy az autójuk megbízhatatlansága miatt Csou nem tudta még mindenkinek megmutatni, mennyire jó munkát végez. Amennyiben az Alfának fontos lesz a szabályrendszer második évében is a folytonosság, nem fog változtatni a pilótafelállásán.
Nézzétek meg a Motorsport Images legjobb fotóit az idei kanadai futamról:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.