A versenyzéstől talán visszavonul, de Vettel ettől még maradhat az F1-ben
A mezőnyből több F1-es pilóta is felvetette annak lehetőségét, hogy Sebastian Vettel a visszavonulása után is maradhatna a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, vagyis a GPDA-nak az egyik igazgatója.

A Magyar Nagydíj csütörtöki napja szinte teljes egészében Vettelről szólt. A német először azzal lepett meg mindenkit, hogy létrehozta saját Instagram profilját, majd pedig egy bejelentést helyezett kilátásba.
Délben végül megtudtuk, hogy a négyszeres bajnok úgy döntött, 2022 végén hátat fordít a versenyzésnek. Vettel egyébként már első bajnoki szezonja, vagyis 2010 óta tölti be jelenlegi szerepét a GPDA-nál, melynek három igazgatója is van.
A hétvége előtti sajtótájékoztatók során persze a német volt az egyik fő téma, és az alpine-os Esteban Ocon elmondta, hogy Vettel „remek nagykövete a pilótáknak”, és „mindig felemelte hangját, ha probléma merült fel a biztonságunk kapcsán, vagy ha volt valami, ami szerinte rosszul érinti a versenyzőket”.
„Ebből a szempontból remélem, nem megy túl messzire a paddocktól.” Ezt követően az Autosport/Motorsport.com megkérdezte Daniel Ricciardót és Valtteri Bottast, hogy szerintük milyen igazgatóra lenne szükség a GPDA-n belül Vettel távozása után, ők azonban felvetették annak lehetőségét, hogy kollégájuk talán a visszavonulása után is maradhatna szerepében.
„Meglátjuk, talán szeretné folytatni. Egyértelműen jó munkát végzett eddig. Seb az a fickó, aki gyakran kimondja, amit gondol, őszinte és egyenes. A biztonság témakörében pedig nem kell kerülgetni a forró kását. Szóval szerintem az ő személyisége kiváló erre a pozícióra” – vélekedett Ricciardo.
„Majd meglátjuk, persze most még mindenki számára frissek a hírek. Vélhetően megvitatjuk majd egymás között, és átgondoljuk, ki lehetne jó helyettes.”
Bottas még hozzátette: „Úgy érzem, nehéz lenne Sebet pótolni ebből a szempontból, mert olyan, amilyen – nagyon egyenes, közvetlen, nem járja körbe feleslegesen a dolgokat, csak elmondja, amit gondol, és hangosan megkérdőjelez sok mindent. Remélem, folytatja. Nem tudom, szeretné-e, de jó lenne, ha megtörténne.”
A kollégák tehát úgy érzik, Vettelnél nem igazán találnának jobb képviselőt, ami talán arra sarkallhatja a németet is, hogy átgondolja maradását a szervezetnél, ezzel is tovább segítve a jó ügyet.
Menj végig a Hungaroringen virtuális formában
Főként ezen okok miatt vonul vissza Vettel
A Ferrari üzent a Mercedesnek: veszítsetek méltósággal!
Ex-Ferrari dolgozók: nincs szabadság és önbizalom a csapatnál
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.