A „frusztrált” Gasly sérült autójának tulajdonítja a 9. rajthelyét

Az AlphaTauri Forma-1-es pilótája, Pierre Gasly frusztrált volt a Szahír Nagydíj időmérője után, miután a megsérült az autója a kvali alatt, így nem tudta abból kihozni a maximumot.

A „frusztrált” Gasly sérült autójának tulajdonítja a 9. rajthelyét

Éppen Pierre Gasly volt az, aki még a pénteki szabadedzések előtt, a pályabejárás után azt nyilatkozta, hogy furcsa rázókövek vannak a bahreini pálya külső vonalvezetésén, most pedig már attól tart, hogy a bukkanós felület és a rázókövek további károkat tehetnek az autókban a verseny alatt.

Gasly a harmadik szabadedzésen még egy nagyon biztató 3. helyet autózott, és a Q2-be is az 5. helyen jutott tovább, de a lendületét nem tudta tovább vinni, miután megsérült az AlphaTauri padlólemeze, így végül csak a 9. helyről rajtolhat, 3 pozícióval csapattársa, Daniil Kvjat mögül.

„Kicsit vegyesek az érzéseim” – mondta Gasly az időmérő után. „Azok után, hogy milyen tempóra voltunk képesek a harmadik szabadedzésen, kicsit frusztráló ez, mert a Q1-ben megsérült az autó, így utána arról szólt az időmérő, hogy a lehető legjobban megjavítsuk azt.”

„Természetesen csalódott vagyok, mert tudtuk, hogy az autónak ennél nagyobb a potenciálja, de a 8-as kanyar külső rázókövének nyoma ott maradt velünk. Végül minden arról szólt, hogy mentsük a menthetőt, és ez szerintem sikerült is, a 9. rajthely pedig annyira nem rossz.”

„Jó pontokban reménykedek, az egész hétvégén nagyon jól éreztem magamat az autóban, jó volt a hosszú távú tempónk is, szóval szerintem jót harcolhatunk majd a körülöttünk lévő srácokkal.”

Még több F1 hír:

„Kicsit azonban aggódok a megbízhatóságunk miatt, mert tegnap is folyamatosan esett szét az autó, leesett a tükör, a barge board is sérült, majd aztán a padlólemez a második szabadedzésen, és az időmérőn is.”

„Ez az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban óvatosnak kell lennünk, mert 87 kör nagyon sok, hosszú versenyünk lesz, és egy darabban kell tartanunk az autót. Ha ez sikerül, akkor biztos vagyok abban, hogy jó pontokat szerezhetünk.”

Annak ellenére, hogy az AlphaTauri Gasly kezei alatt sokszor 4., vagy akár 3. erő is volt a versenyhétvégéken, és még futamgyőzelmet is szerzett, elsősorban Daniil Kvjat szezon eleji gyenge formája miatt a faenzai alakulat még mindig csak a 7. a konstruktőri bajnokságban, 34 ponttal lemaradva a Ferrari mögött, akik nagyot mentettek a Török Nagydíjon szerzett 3., 4. helyezésükkel.

Russell még az időmérőn is rossz gombokat nyomott.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Ricciardo a türelemre játszana a Szahír Nagydíjon
Előző cikk

Ricciardo a türelemre játszana a Szahír Nagydíjon

Következő cikk

Mick Schumacher a bajnok!

Mick Schumacher a bajnok!
Hozzászólások betöltése