Hartley: „Le a kalappal Alonso előtt”

megosztás
hozzászólás
Hartley: „Le a kalappal Alonso előtt”
Szerző: Edd Straw
Fordította:: Dénes Gergely
2018. jún. 22. 5:44

Brendon Hartley szerint komoly kihívás, amit Fernando Alonso vállalt azzal, hogy a Forma-1 mellett indult Le Mansban is. A Toro Rosso versenyzője szívesen próbálkozna hasonlóval.

Hartley elmondta, nem nézte végig mind a 24 órát a versenyből, és „kicsit szomorú volt, hogy nem lehetett ott”. „Több év után ez volt az első alkalom, hogy nem vettem részt rajta. Örültem, hogy nyert a Toyota, úgy tűnt, Fernando jól érzi magát”- mondta az új-zélandi, aki a Porschével nyerte meg a WEC-et. „Nem beszéltem vele, de úgy tűnik, nagyon élvezte.”

Hartley azt is elárulta, hogy Alonso nem fordult hozzá tanácsért. „Nem, szerintem elég csapattársa van…”- fejtette ki. „Úgy tűnik, tényleg élvezte. Szeretem azt a versenyt, elég sokat néztem belőle. Igen, kicsit szomorú, hogy nem voltam ott, de az itteni munkámra koncentrálok. Nem voltam olyan helyzetben, mint Fernando, hogy mindkettővel próbálkozhattam. Nekem fontosabb volt, hogy arra a nagy feladatra koncentráljak, amivel a Forma-1-ben rendelkezek.”

„Nagyon örülök a Toyotának – Fernando, Sebastian, és Kazuki megérdemelték a győzelmet. Gratuláció a Toyotának, amiért mindkét autó célba ért – ez nem könnyű. Kemény dolog meghódítani ezt a versenyt, és biztos vagyok benne, hogy mindkét autó végig nyomta annak érdekében, hogy legyőzzék egymást. Még ha a Toyota konzervatív is lenne, garantálom, minden versenyző maximumon lenne, hogy legyőzzék egymást. Elég sokat néztem belőle – olyan hat órányit.”

Még több hír:

Mint említette, idén nem volt lehetősége arra, hogy az F1 mellett Le Mansban is induljon, de szívesen megpróbálná.

„Elképzelhetőnek tartom, igen”- felelte. „Nem azt mondom, hogy jövőre, vagy… Elég irigy vagyok Fernandóra, hogy ő mindkettőt bevállalhatta. Menő dolog. Most fáradt lesz az időzítés miatt, és öt versenye lesz hat hét alatt, igaz? Nagy kihívás. Nem tudom, hogyan érzi magát most, de nagyon menő, hogy megcsinálta. Le a kalappal előtte.”

Következő Forma-1 cikk
Ecclestone volt feleségét lenyűgözi Paul Ricard, ami az övé

Előző cikk

Ecclestone volt feleségét lenyűgözi Paul Ricard, ami az övé

Következő cikk

Bottas szerint a Ferrari a favorit a Francia Nagydíjon

Bottas szerint a Ferrari a favorit a Francia Nagydíjon

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , WEC
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Brendon Hartley
Csapatok Toro Rosso
Szerző Edd Straw
Cikk típusa Motorsport.com hírek