WEC: a Toyota mindent vitt a Hypercarban, női győzelem a GTE-ben
A bahreini 8 órás viadallal zárult a WEC idei szezonja, és a Toyota 8-as számú autója volt az, amely dominálta a futamot, aminek köszönhetően a bajnoki címet is elhódították.
Brendon Hartley, Sebastien Buemi és Ryo Hirakawa ünnepelhetett tehát, a győzelmük pedig tulajdonképpen egy pillanatig sem forgott veszélyben a nyolc óra leforgása alatt, és így 2022 után idén is ők lettek a széria bajnokai.
A cím már eleve csak a két Toyota között dőlhetett el, de a rajtot követően a 7-es számú autó esélyei máris nagyot csökkentek, amikor a cadillaces Earl Bamber elfékezte az 1-es kanyart és kiforgatta az említett Toyotát vezető Mike Conwayt. A futam későbbi szakaszában ugyan szépen visszakapaszkodtak másodiknak, de a másik autóval szembeni nagy hátrányukat már nem tudták ledolgozni.
Sőt, Hartley-ék a futam végére még növelték is az előnyüket, így a célban 47 másodperc volt az előnyük. Hartley és Buemi összességében a negyedik WEC bajnoki címét ünnepelhette, míg Hirakawa a másodikat. A Conway, Kamui Kobajasi, Jose Maria Lopez-trió pedig így kénytelen volt megelégedni a második hellyel.
A szezon során hiába nyertek ugyanis négy versenyt a másik autó kettőjével szemben, a duplapontos Le Mans-i 24 órásról való kiesésük komolyan befolyásolta a bajnoki esélyeiket. A verseny során a Ferrari volt a Toyota legközelebbi riválisa, miközben a gumikopás játszotta az egyik legfontosabb szerepet.
Miguel Molina, Antonio Fuoco és Nicklas Nielsen hármasa állhatott fel a dobogó utolsó fokára a 499P LMH-val. A két Ferrari is nagyot csatázott egymással, az utolsó órában még össze is értek egymással. Fuocónak azonban sikerült elhúznia a végére, miközben a Le Mans-győztes másik autó a hatodik helyig esett vissza.
A negyedik hely a független Jotáé lett a Porsche 963-mal, az ötödiken pedig az egyik gyári autójuk végzett. A Peugeot-nak eközben megint nem ment jól, hiszen a legjobb autójuk kétkörös hátrányban a nyolcadik pozícióban végzett.
Az utolsó LMP2-es bajnoki cím a WRT istállóé lett, miután Louis Deletraz, Robert Kubica és Rui Andrade a tizedik helyről rajtolva tudták megnyerni a futamot a 41-es számú Orecával. A WRT ráadásul kettős győzelemmel zárt, hiszen a másik autóban Robin Frijns, Ferdinand Habsburg és Sean Gelael érkezett meg mögöttük.
Az LMP2 utolsó dobogós helyét pedig a 28-as JOTA vitte el Pietro Fittipaldival, Oliver Rasmussennel és David Heinemeierrel. Ami pedig a szintén leköszönő GTE-kategóriát illeti, ott az Iron Dames női alakulata tudta behúzni a sikert, első győzelmüket aratva ezzel.
A Porsche 911-et vezető Sarah Bovy, Michelle Gatting és Rahel Frey tavaly kétszer is a második helyen végeztek, akkor még Ferrarival, most viszont sikerült nekik egy nagyszerű győzelmet aratniuk Bahreinben az Aston Martin előtt.
Pedig a futam nagy részét a testvérautó, az Iron Lynx vezette, de nekik később fel kellett adniuk a küzdelmeket, mert a bronz licenccel rendelkező versenyzőjük nem érezte jól magát, így nem tudta teljesíteni az előírt 2 óra 20 perces vezetési időt. A női trió azonban hibamentes volt, és ennek köszönhették a győzelmüket.
Ezzel pedig le is zárult a WEC 2023-as idénye. Jövőre komoly átalakuláson fog átmenni a sorozat, miközben még több nagy gyártó érkezik majd meg a hiperautók közé, így mindenképpen érdemes lesz követni az eseményeket.
Íme a top 10 sorrendje:
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Csapat | # | Versenyzők | Autó | Kör | Idő | Intervallum | Kerékcsere | Kiesés | Pont | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 |
Toyota Racing HYPERCAR
|
8 | S. Buemi B. Hartley R. Hirakawa | Toyota GR010 - Hybrid | 249 |
8:01'25.308 |
7 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 |
Toyota Racing HYPERCAR
|
7 | M. Conway K. Kobayashi J. Lopez | Toyota GR010 - Hybrid | 249 |
+47.516 8:02'12.824 |
47.516 | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 |
FERRARI AF CORSE HYPERCAR
|
50 | A. Fuoco M. Molina N. Nielsen | Ferrari 499P | 249 |
+1'36.286 8:03'01.594 |
48.770 | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4 |
HERTZ TEAM JOTA HYPERCAR
|
38 | A. FelixdaCosta W. Stevens Y. Yifei | Porsche 963 | 249 |
+1'37.248 8:03'02.556 |
0.962 | 8 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5 |
PORSCHE PENSKE MOTORSPORT HYPERCAR
|
6 | K. Estre A. Lotterer L. Vanthoor | Porsche 963 | 248 |
+1 Lap 8:01'36.078 |
1 Lap | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
6 |
FERRARI AF CORSE HYPERCAR
|
51 | A. PierGuidi J. Calado A. Giovinazzi | Ferrari 499P | 248 |
+1 Lap 8:01'38.259 |
2.181 | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
7 |
PORSCHE PENSKE MOTORSPORT HYPERCAR
|
5 | D. Cameron M. Christensen F. Makowiecki | Porsche 963 | 247 |
+2 Laps 8:01'36.939 |
1 Lap | 8 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
8 |
PEUGEOT TOTALENERGIES HYPERCAR
|
94 | L. Duval G. Menezes N. Müller | Peugeot 9X8 | 247 |
+2 Laps 8:02'00.919 |
23.980 | 7 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
9 |
PEUGEOT TOTALENERGIES HYPERCAR
|
93 | P. diResta M. Jensen J. Vergne | Peugeot 9X8 | 247 |
+2 Laps 8:02'48.013 |
47.094 | 8 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
10 |
Proton Competition HYPERCAR
|
99 | N. Jani G. Bruni H. Tincknell | Porsche 963 | 247 |
+2 Laps 8:02'54.342 |
6.329 | 8 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.