Videó: Így "engedte el" Norris Albont Oroszországban

A McLaren és a Red Bull fiataljai az Orosz Nagydíjon mérkőztek meg egymással - vagyis mérkőztek volna, ha Norris nem követ el egy bevallottan amatőr hibát, amin utólag maga is jóízűen nevetett.

Videó: Így "engedte el" Norris Albont Oroszországban

Lando Norris, és Alex Albon - csakúgy, mint még jó páran az újabb generációs F1-pilóták közül - szinte egymás mellett nőttek föl, ám hiába voltak sokszor ádáz ellenségek a pályán, azon kívül maximálisan tisztelik a másikat, akár azt is mondhatni, hogy jó barátok. A lenti videón például kicsit talán túl előzékeny is volt Albonnal szemben.

Még több F1 hír:

A Red Bull versenyzője a pálya célegyenesében érkezik meg a McLaren brit üdvöskéjére, aki elég furcsa módon teljesen kihúzódik balra az éles jobbkanyar előtt, Albon pedig köszöni szépen, beszúr belülre, és már ott sincs. Norris a meglehetősen érdekes manővert a következőképpen magyarázza el társának nevetve a futam után: "Egyszerűen nem láttalak. Mondtam magamnak, nem akarom kilökni Alexet, erre meg feladtam neked az egész pályát."

 

Az ex-F1-es versenyző, Kamui Kobayashi parádés módon szúrta be a gépét a Super Formula legutóbb viadalán Okayamában, ami egy remek versenyt hozott.

megosztás
hozzászólás
Hamilton beköszönt a méregdrága szuper-autójával: a stílus
Előző cikk

Hamilton beköszönt a méregdrága szuper-autójával: a stílus

Következő cikk

Így gyúr Ricciardo a Japán Nagydíjra: videó

Így gyúr Ricciardo a Japán Nagydíjra: videó
Hozzászólások betöltése