Forma-1 MotoGP
09 aug.
Ez az esemény véget ért
V
Osztrák Nagydíj
13 aug.
Hátralévő idő:
2 nap
eSport
25 jún.
Ez az esemény véget ért
27 jún.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

A McLaren Fernley-t nevezte ki az IndyCar-projekt élére

megosztás
hozzászólás
A McLaren Fernley-t nevezte ki az IndyCar-projekt élére
Szerző:
Fordította: Zajos Klára
2018. nov. 15. 11:46

A Force India korábbi helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley lett a McLaren IndyCar projektjének elnöke.

A McLaren a Brazil Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy jövőre Fernando Alonsóval visszatérnek az Indy 500-ra, illetve egy saját csapatot is indítanak McLaren Racing néven. 

További híreink:

Az istálló a saját alkalmazottjait használná a projekthez, vagyis nem akarnak megalapozni egy teljesen új megállapodást, ahogy tették azt 2017-ben az Andretti Autosporttal. 

A McLaren sosem titkolta érdeklődését az IndyCar iránt, de a vállalat úgy döntött, 2019-ben még nem indulnak a teljes amerikai szezonban. Sőt, Zak Brown, a McLaren elnöke azt is kifejtette, az észak-amerikai törekvéseik nem vonják el a figyelmüket a Forma-1-től. 

Fernley ellenben idén, a tulajdonosváltást követően hagyta el a Force Indiát, vagyis 2019-ben már a wokingiaknál építhet ki és irányíthat egy technikai csapatot az Indy 500-ra, míg mindemellett "segít kiértékelni a McLaren hosszútávú jövőjét az IndyCarban".

"Nagyon különleges érzés lesz visszatérni Brickyardba, és büszke vagyok rá, hogy ezt a McLaren-projektet és a csapatot is irányíthatom." - mondta Fernley. 

"Az Indy 500 egy őrületes kihívás, és hihetetlenül erős riválisokat kell legyőznünk, ha sikeresek akarunk lenni."

"Jól fel kell készülnünk májusra, és ezt a munkát most kell megkezdenünk."

Fernley-nek egyébként van indycaros tapasztalata, még az 1980-as évekből. 

Új pozíciójában Fernley közvetlenül Brownnak számol majd be - a McLaren elnöke meg is jegyezte: "Bob egy fantasztikus vezető, egy olyan személy, akit nagyon tisztelek. A tapasztalata és az irányítása alapvető a számunkra, ebben a projektben."

"Különösen tehetséges a hatékony csapatok összeállításában, illetve a megfelelő erőforrásokkal ki tudja hozni a maximum teljesítményt is."

"Az Indy 500 nem egy egyszerű verseny, és Bob kulcsfontosságú szerepet kapott, szóval örülök, hogy a fedélzeten tudhatjuk."

Hamarosan többet is megtudhatunk a McLaren 2019-es Indy 500-as projektjének részleteiről. 

A McLaren "egy teljesen különálló csapatot" hoz létre az Indy 500-ra

Előző cikk

A McLaren "egy teljesen különálló csapatot" hoz létre az Indy 500-ra

Következő cikk

Alonso Chevrolettel lesz ott az Indy 500-on és Daytonában is

Alonso Chevrolettel lesz ott az Indy 500-on és Daytonában is
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat IndyCar
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Tom Errington