Alonso és a McLaren Racing 2019-ben is indul az Indy 500-on

A McLaren Racing ma megerősítette, hogy Fernando Alonsóval a volánnál 2019. május 26-án rajthoz állnak az Indy 500 103. versenyén.

Fernando Alonso, McLaren, adjusts his crash helmet

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Fernando Alonso már második alkalommal áll rajhoz az Indy 500-on, és ha nyerne, akkor ő lenne minden idők második versenyzője, akinek sikerült megszerezni a motorsportok 'grand slamjét' - vagyis miután az F1-es Monacói GP győzelme mellett már Le Mans-ban is nyert, már csak az amerikai diadal hiányzik neki. Előtte Graham Hillnek sikerült mindez 1972-ben. 

2017-ben a spanyol többször is az élen autózott, mielőtt a végén ki kellett állnia. A McLaren ellenben háromszor is megnyerte az Indy 500-at: 1972-ben privát, majd kétszer gyári indulóként (1974-ben és 1976-ban), Johnny Rutherforddal. 2019-ben McLaren Racingként térnek vissza. 

Zak Brown, a wokingiak elnöke elmondta: "A McLaren hosszú időre visszanyúló kapcsolatot ápol az Indy 500-zal, és Fernandóval van még egy befejezetlen ügyünk ott. Az Indy 500 nem gyerekjáték, ez egy komoly kihívás. Tisztelnünk kell a versenyt és az ellenfeleinket. Nem ringatjuk magunkat illúziókba. A McLaren azonban mindenek előtt egy versenyző, ahogy Fernando is."

Fernando Alonso hozzátette: "Egy ideje már egyértelművé tettem, hogy a célom a motorsportok grand slamjének megszerzése. 2017-ben hihetetlen élményben volt részem az Indy 500-on, és a szívemben tudtam, hogyha lehetőségem nyílik, akkor vissza kell térnem. Különösen örülök neki, hogy a McLarennel történik mindez. Mindig is ők jelentették az elsődleges opciót, ha indulnak, szóval elégedettséggel tölt el, hogy úgy döntöttek, megpróbálják. Kemény verseny, és a legjobbak ellen kell küzdenünk, szóval hatalmas kihívás lesz."

Azt egyelőre még nem tudni, a McLaren melyik motorgyártóval/csapattal áll majd össze.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Ericsson jövőre az IndyCarban folytatja pályafutását
Következő cikk A McLaren "egy teljesen különálló csapatot" hoz létre az Indy 500-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország