Wolff: A beszéd, az csak beszéd - vagy cselekszel, vagy nem...

Toto Wolff a Katari Nagydíj időmérő edzése után nyilatkozott az eredményről, de természetesen nem maradhattak el most sem a múlt hétvégi botrányokkal kapcsolatos kérdések sem.

Wolff: A beszéd, az csak beszéd - vagy cselekszel, vagy nem...

Lewis Hamilton révén a pole-pozícióból indulhat holnap a Mercedes, ráadásul a címvédő mögött ott lesz a harmadik helyen csapattársa, Valtteri Bottas is. Wolffék elégedettek lehetnek a látottakkal és az eredménnyel, ugyanis a tisztább oldalról kezdhetik meg a futamot, ráadásul csak az egyik Red Bull fért be közéjük, hiszen Sergio Perez a Q2-ben kiesett az időmérő során.

„Jó munkát végeztünk eddig a hétvégén. Valtteri tegnap boldogabb volt, Lewisra pedig pont az ellenkezője volt igaz. Szerintem egy kicsit túlságosan is a politikára és a pályán kívüli trash talkra koncentrálnak, szerintem arra kell koncentrálnunk, ami odakint történik“ - kezdte Wolff.

„Szerintem az egész csapat fantasztikus munkát végeztek azzal, hogy sokkal jobban megértették az autót. Kezd összeállni, a versenyzők is jobban megértik, hogyan kell beállítást találni és ez az eredménye. Az autó pedig jó és stabil. Ma egyébként [a Red Bullnak] nagyszerű egyenessebességük volt a nagy szárnnyal. Szóval találtak némi teljesítményt.“

Még több F1 hír:

„Holnap már csak jól kell végeznünk, pontot kell szereznünk és vissza kell szereznünk, aztán talán Abu Dhabiba megyünk, és aki nyer, az nyeri a világbajnokságot. A tisztább oldalról indulunk, de sosem lehet tudni, ha Max jól rajtol és képes megtartani a vezetést, akkor nyilván sokkal nehezebb lesz“ - tette hozzá.

A Mercedes csapatfőnökét arról is megkérdezték, hogy tart-e attól, hogy a Red Bull tovább görgetni a hátsó szárny-mizériát és később mmég problémájuk lehet belőle.

„Nem, természetesen nincsenek aggályok, de mindig a szabályokon belül kell maradni, láthattátok mi történt velünk Brazíliában, nem számítottunk rá. De úgy gondolom, hogy a beszéd, az csak beszéd - vagy cselekszel, vagy nem... de ez az egész csak egy játék a médián keresztül, vagy valami hasonló.“

Wolff már nem szeretne foglalkozni azzal, hogy mi történt Brazíliában, de szerinte meglepő a döntés és bízik abban, hogy a büntetés elmaradása nem fogja azt eredményezni, hogy hasonlók megtörténhetnek a következő futamokon is, mert szerinte az „nagyon rossz lenne“.

 

„Lényegtelen, hogy Brazíliában mi történt. Szerintem ez már a múlté. Mégis, véleményem szerint ez azt jelenti, hogy csak úgy bele mehetsz egy kanyarba és kiteheted a másik autót a pályáról. Ez nyilvánvalóan eléggé mocskos versenyzéshez vezetne. Nem szeretnénk, ha holnap, vagy Szaúd-Arábiában, Abu-Dzabiban egy ilyen zűrös helyzet alakulna ki, mert az nagyon rossz lenne.“

A csapatfőnök szerint a versenyzők is meglepődtek azon, hogy Verstappent nem büntették meg és ez azt eredményezheti, hogy mások is agresszívabban fognak védekezni hasonló szituációban.

„Azt hiszem, az összes megszólaló versenyző azt mondta, hogy ez a döntés őket is meglepte, és hogy nyilvánvalóan az új helyzethez kell igazítani a vezetési stílusukat. Szóval még mindig meglepő mindenki számára, aki az autóban ül, és számunkra is“ - zárta a Mercedes csapatfőnöke.

Verstappen: a szokásosnál is jobban kínlódunk

megosztás
hozzászólás
Leclerc tanácstalan: nem tudok magyarázatot adni arra, mi történt
Előző cikk

Leclerc tanácstalan: nem tudok magyarázatot adni arra, mi történt

Következő cikk

Gasly: akár Bottast is elkaphattam volna

Gasly: akár Bottast is elkaphattam volna
Hozzászólások betöltése