Vettel: Mindenki példát vehetne Greta Thunbergről

Sebastian Vettel szerint nem a csapatváltás miatt változott az élethez való hozzáállása. A német úgy véli, hogy az öregedés hozta meg számára a környezettudatosabb kiállást.

Vettel: Mindenki példát vehetne Greta Thunbergről

Sebastian Vettel saját bevallása szerint remekül érzi magát új csapatánál, az Aston Martinnál. A német azonban nemcsak a versenyzéssel foglalkozik, hiszen a környezetvédelem mellett is kiáll, és Greta Thunbergre is felnéz a tevékenysége miatt.

„Bátorító, hogy ilyen elszántan küzd a jövőnkért. Igazi példakép, akit az egész világnak követnie kellene, és különösen az idősebb férfiaknak kellene jobban hallgatniuk rá. De sok példakép van, sok inspiráló ember. Mindig nehezemre esik megnevezni egyet.”

Sebastian Vettel az utóbbi egy évben emelte fel igazán a hangját a környezettudatosság mellett, azonban a négyszeres bajnok szerint ennek nincs köze a csapatváltáshoz, csupán az öregedéssel együtt több fontos dologra igyekszik figyelmet fordítani.

Még több F1 hír:

„Nem volt egyetlen konkrét kulcsmomentum. Nincs egy olyan történetem, hogy 'és akkor sétáltam valahol, és láttam, hogy kivágtak egy fát, és azt gondoltam, hogy ez annyira szörnyű’” – magyarázta Vettel a Süddeutsche Zeitung-nak.

„Nem kellett csapatot váltanom (ehhez). Azt hiszem, egyszerűen csak megöregedtem. Még apaként is változnak a nézetek és a vélemények. Felelősséget vállalsz és fejlődsz belőle. Ráadásul természetemnél fogva kíváncsi vagyok, és nyitott vagyok más véleményekre.”

„Úgy érzem, ez a folyamat természetes és teljesen független a csapatomtól vagy a szakmámtól. Az idő halad előre, még akkor is, ha paradox módon a Forma-1-ben úgy tűnik, hogy bizonyos dolgok vagy vélemények tekintetében megáll.”

„Amikor most úton vagyok és utazom, olyan dolgokat veszek észre, amiket korábban soha nem vettem észre. A minap egy repülőtéren sétáltam, és arra gondoltam, hogy mennyi ember van ezen a bolygón! És hogy mennyi különböző ember, mennyi különböző történettel, saját problémákkal és kihívásokkal.”

„Igazságszolgálatatás történt” – egy fogadóirodánál Hamilton is világbajnok...

megosztás
hozzászólás
Räikkönen: Talán sohasem térek vissza a paddockba
Előző cikk

Räikkönen: Talán sohasem térek vissza a paddockba

Következő cikk

Capito szerint Albon szerződtetése nem volt olyan körülményes, mint amilyennek kívülről látszik

Capito szerint Albon szerződtetése nem volt olyan körülményes, mint amilyennek kívülről látszik
Hozzászólások betöltése