Verstappen: Nem érdekelnek a rekordok!

Max Verstappen sokáig esélyes volt arra, hogy ő legyen a legfiatalabb világbajnoka a Forma-1-nek. Habár erről a céljáról le kellett tennie a fiatal hollandnak, továbbra is a bajnoki elsőség lebeg a szeme előtt.

Verstappen: Nem érdekelnek a rekordok!

Max Verstappent saját bevallása szerint nem igazán foglalkoztatják a rekordok a Forma-1-ben, ugyanakkor a világbajnoki cím óriási cél a számára, ez az, ami igazán hajtja. A fiatal Red Bull-pilóta talán most áll hozzá a legközelebb a pályafutása során, hogy végre felérjen a csúcsra.

„Nem fókuszálok a rekordokra, a célom az, hogy bajnokságot nyerjek, számomra csak ez az egy számít” – jelentette ki Verstappen. „A győzelmek Ausztriában szépek voltak. A győzelem Monacóban szintén szép volt, hogy őszinte legyek, volt néhány szép dolog az idei szezonban.”

„Nagyszerű, hogy újra vannak szurkolók a pályán, ettől úgy érezni, mintha újra normális lenne az élet. A narancs hadsereg nagyszerű atmoszférát teremt a pályán” – tette hozzá Verstappen, aki csapattársára, Perezre is kitért.

Még több F1 hír:

„Ő egy remek csapattárs, az első néhány hónap remekül telt számunkra. Jól kijövünk, ő egy klassz srác, bármiről jól el tudunk beszélgetni, nem csak a versenyzésről. Nagyszerű, hogy ez megvan közöttünk."

Verstappen egy hosszabb időszak után visszacsúszott a világbajnoki pontverseny 2. helyére, minek után Magyarországon Lewis Hamilton képes volt felverekedni magát a dobogóra, míg ő csupán a 9. helyen végzett.

Rosberg: A jelenlegi teljesítménye alapján őt kellene beültetni a Red Bullba!

megosztás
hozzászólás
Newey: „Néhány pilóta álomba ringatott, de Max nem!”

Előző cikk

Newey: „Néhány pilóta álomba ringatott, de Max nem!”

Következő cikk

Elutasították az Aston felülvizsgálati kérelmét, bajban Vettelék fellebbezése

Elutasították az Aston felülvizsgálati kérelmét, bajban Vettelék fellebbezése
Hozzászólások betöltése