Elutasították az Aston felülvizsgálati kérelmét, bajban Vettelék fellebbezése

A mai nap folyamán, egészen pontosan délután háromkor kezdődött a meghallgatás Vettel kizárásának ügyében, és először az volt a kérdés, hogy egyáltalán a versenybírák hajlandóak-e felülvizsgálni a dolgot. Nemrég azonban kiderült, hogy az Aston Martin kérését elutasították.

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Vettel azok után veszítette el a Magyarországon elért második helyét, hogy a futam után nem maradt elegendő, egészen pontosan legalább egy liter kinyerhető üzemanyag a kocsijában. Az FIA mindössze 0,3 litert tudott kiszedni a tankból, pedig az istálló adatai szerint összesen 1,74 liternek kellett volna még benne lennie.

Az Aston a fellebbezési eljárás mellett felülvizsgálati kérelmet is benyújtott, mivel elmondásuk szerint „releváns új bizonyítékot találtak”, amely nem volt elérhető a stewardoknak, amikor meghozták a döntés a diszkvalifikációról.

Ma aztán sor került a meghallgatásra, melynek végén kiderült, hogy a csapat valóban tudott új bizonyítékokkal szolgálni, azok viszont nem voltak kielégítőek. Ez amiatt van, mert a legújabb információk szerint egy mechanikus hiba miatt talán nem is maradt egy liter benzin az autóban.

Még több F1 hír:

Az Aston Martin állítása szerint az üzemanyagcella nyomásának elvesztése miatt az abban lévő légpumpa „maximális fokozatra kapcsolt”, ez pedig azt jelentette, hogy „jelentős mennyiségű üzemanyag került ki a rendszerből véletlenül”.

Emiatt végül mégis jóval kevesebb benzin maradt az autóban, mint arra az alakulat számított, és ezért fordulhatott elő az is, hogy csak 0,3 litert tudtak kinyerni a mintavételkor. A bírák jelentése szerint az üzemanyagcella bármilyen szivárgása a nyomás csökkenéséhez vezethetett, ami pedig a benzin elvesztését okozta.

A bírák szerint ugyan minden telemetriai adat a rendelkezésükre állt, az Aston Martin „alapos elemzése, értelmezése és kiértékelése” csak jóval később volt lehetséges, mivel annyira nagy mennyiségű és összetett adatot kellett átnézni.

 

Emiatt pedig elfogadták, hogy tényleg újfajta megvilágítást hoztak az ügybe, de mégsem találták azt elegendőnek, mivel a versenybírák eredeti gondja nem is az volt, hogy mi okozta az üzemanyagminta hiányát. A szabályok ezen a téren eléggé egyértelműek, és előírják, hogy a megfelelő folyamatok révén kell kinyerni a benzint az autóból.

A lényeg tehát az, hogy az FIA-t ebben az esetben nem érdekli, hogy miért nem volt kellő üzemanyag a kocsiban, csak az a tény számít, hogy nem tudtak mintát venni, a szabályok pedig határozottan kimondják ennek szükségességét, és a csapatok dolga biztosítani, hogy mindez lehetséges legyen.

„Ahhoz, hogy releváns ténynek minősüljön valami ebben az esetben, az Aston Martinnak azt kellett volna tudnia bizonyítani, hogy tényleg egy liternél több üzemanyag van az autóban. A magyarázat, hogy ez miért nem volt így, az nem lényeges abból a szempontból, hogy szabályszegés történt-e.”

Ezek alapján tehát elutasították az ügy felülvizsgálatának kérelmét, mindez pedig nem jelent jó óment Vettelre nézve.

Verstappent nem érdeklik a rekordok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Nem érdekelnek a rekordok!
Következő cikk Egy grandiózus, tízcsapatos autóbemutatóval indul majd a 2022-es szezon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország