Russell: Közel volt a Q3, de a Q1-ben is kieshettünk volna
George Russell már-már megszokott módon a Q2-be juttatta Williamsét, a brit azonban ezúttal kis híján még nagyobb bravúrt végrehajtva a legjobb tíz közé verekedte magát. Russell számára ennek ellenére a pohár félig teli van.
George Russell eddigi legjobb williamses időmérője után a 11. helyről rajtolhat majd a holnapi Portugál Nagydíjon. A brit közel állt ahhoz, hogy neki köszönhetően hosszú idő után újra egy Williams vegyen részt a Q3-ban.
„Közel voltunk, de a Q1-ből való továbbjutásunk szintén csak századokon múlott, szóval ez a játék része. Nagyon örülök annak, hogy amikor igazán számított, ismét össze tudtuk rakni az ideális kört” – értékelte a történteket Russell.
„A harmadik szabadedzésen még sokkal lassabbnak tűntük, a hétvége során folyamatosan tudtunk előrébb lépni. A gumikat Imolához hasonlóan nehéz volt működésre bírni. Minél több kört tettem meg, annál magabiztosabban éreztem magam.”
„Az utolsó köröm nagyon erős volt. Időmérő edzésen ez a legjobb eredményem a Williams versenyzőjeként. Jó helyzetben vagyunk a holnapi futam előtt.”
A 11. helyről induló Russell az első azon versenyzők között, akik szabadon választhatnak gumit a holnapi verseny előtt. A mai nap történései után nem meglepő módon a brit a közepes keverékeket preferálja.
„Egyértelműen a közepes keveréket fogjuk választani, ahogy általában mindenki a top 10-en kívül. Az autó gyors, különösen az egyenesekben, így nem lehet más a célunk, mint a pontszerzés” – fogalmazott Russell, aki továbbra is első pontjaira hajt a Williams színeiben.
Vettel bejutott a Q3-ba, de úgy érzi, lehetett volna még jobb
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.