Rosberg megváltoztatta véleményét: „Hamiltonnak el kellett volna engednie Verstappent“

Nico Rosberg megváltoztatta véleményét a mindent eldöntő szezonzáró futammal kapcsolatban, ugyanis szerinte két ellentétes, ámbár egyaránt igazságtalan döntés is született.

Rosberg megváltoztatta véleményét: „Hamiltonnak el kellett volna engednie Verstappent“

Egy hónappal a mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíj után még mindig a vitatott eredményről beszélnek az emberek. Nico Rosberg úgy véli, Michael Masi két ellentmondásos ítéletet hozott a futamon, amelyek kiegyenlítették az igazságtalanságokat.

A futam utolsó körére a versenybírák elengedték a lekörözött autókat, amivel Max Verstappen közvetlenül Lewis Hamilton mögé került. A hollandnak a biztonsági autós újraindítás során sikerült megelőznie riválisát, így megnyerte a világbajnokságot.

Rosberg 2016-ban megverte Hamiltont, amikor csapattársak voltak a Mercedesnél, a német már korábban is elmondta, hogy átérzi Hamilton fájdalmát. A brit a verseny óta nem posztolt semmit a közösségi médiában, Rosberg véleménye mégis megváltozott, mióta újra megnézte a felvételeket.

Még több F1 hír:

Verstappen a pole pozícióból indult a versenyen, de Hamilton a rajtnál meg tudta előzni őt, a holland később megpróbálta visszaelőzni, de Hamilton meg tudta tartani első helyét, igaz csak a pálya elhagyásával. A stewardok szerint Hamilton ezzel nem szerzett előnyt, de ezzel nem mindenki ért egyet.

 

„Korábban azt mondtam, hogy jó döntés született a verseny elején történt incidensnél, de igazából ott szerintem Lewisnak el kellett volna engednie Verstappent. Szóval egy az egy ellen szituáció, így pedig a verseny összképe rendben van" - mondta Rosberg a Sky Sportsnak.

Prost: „Szerencsére akkor még nem volt közösségi média”

megosztás
hozzászólás
Bottas szerint ez Hamilton legnagyobb erőssége
Előző cikk

Bottas szerint ez Hamilton legnagyobb erőssége

Következő cikk

Óriási az érdeklődés az idei Magyar Nagydíjra, plusz lelátókat épít a pálya

Óriási az érdeklődés az idei Magyar Nagydíjra, plusz lelátókat épít a pálya
Hozzászólások betöltése