Norris: a McLarennél nincs első számú pilóta, pont az ellentéte igaz ennek
Lando Norris ismét megcáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint ő lenne a McLaren első számú versenyzője, miközben szenvedő márkatársa, Daniel Ricciardo csak másodhegedűs mellette.

Norris jelentősen jobban teljesített az utóbbi másfél évben rutinosabb márkatársánál, és részben ez is az oka annak, hogy Ricciardóval idő előtt szerződést bontott a csapat. Az istálló idei ponttermésének jelentős hányadát is a brit versenyző szerezte, ő viszont kiemelte, hogy a csapat továbbra is egyenlő félként kezeli őket.
Ahelyett, hogy Ricciardótól csak a támogató szerepét kérnék, Norris elmondta, hogy egy tipikus hétvégén a McLaren általában arra koncentrál, hogy mi működik a legjobban a csapat egészét tekintve, és nem az a lényeg, hogy egyikőjüket jobban segítsék.
„Ez a téma túlértékelt. Túl sok olyan hírt látok, hogy az egyik csak ezzel a pilótával a törődik, a másikkal meg egyáltalán nem. És ez nemcsak a mi esetünkben van így, hanem mindenkinél” – idézte Norris szavait a Motorsport-Magazin.
„Szeretem, amikor az emberek azt hiszik, hogy tudják, miről beszélnek, miközben a valóságban fogalmuk sincs. Néha a teljes ellentéte a valóság. Minden egyes futam előtt van egy megbeszélésünk, ahol megvitatjuk, hogyan tudunk jól dolgozni csapatként. Arról szól, hogyan nincs első és második számú versenyző.”
„Daniel tud nekem segíteni bizonyos helyzetekben, és néha én is tudok neki. Minden hétvégén beszélünk erről. Ez pont az ellenkezője a szerepek felosztásának, és az első és második számú pilóta filozófiájának. Minden arról szól, miként tudunk egységben dolgozni, hogy a végén jobb eredményeket érhessünk el.”
Mivel Ricciardo a szezon végén távozik az alakulattól, logikus lépés lenne, hogy innentől valóban Norrisra fejlesszék az autót, és nagyobb beleszólást engedjenek neki az autó változtatásait illetően. Egyelőre azonban még nem ez a helyzet, erősítette meg Norris.
„Nincsenek prioritások. Az egyik hétvégén én kapok egy új elemet, a következőn ő. Ez így fair. Lehet, hogy más csapatok másként működnek. Ami viszont minket illet, mi egyenlő bánásmódban részesítjük a versenyzőket” – tette egyértelművé a helyzetet a fiatal tehetség.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.