Az F1-es pilóták „az év legnehezebb” futamára számítanak Szingapúrban
A Forma–1-es mezőny tagjai már nagyon várják, hogy a sorozat három év után először látogasson el ismét Szingapúrba, bár azt is elismerték, hogy ezúttal még a szokásosnál is jobban megszenvedhetnek vele.

2019-ben láthattuk utoljára az F1-es autókat körözni a mára már ikonikussá vált villanyfényes helyszínen. Mindig is híres volt arról, hogy szó szerint és átvitt értelemben is rendesen megizzasztotta a versenyzőket, köszönhetően az este is magasan maradó hőmérsékletnek, valamint a szinte már elviselhetetlen páratartalomnak.
Arról nem is beszélve, hogy a pálya aszfaltja az egyik legegyenetlenebb, ez pedig az idei autók keményebb felfüggesztéseivel és pattogós hajlamával még nagyobb kihívást vetít előre. Az aszfaltcsíkon 23 kanyar található, és szinte nincs idő a pihenésre, miközben a futamok sokszor közel kerülnek a kétórás limithez.
Mindezek ellenére azonban a legtöbben nagyon szeretik Szingapúrt, és már alig várják a visszatérést. Pierre Gasly, aki a monzai hétvégén még nem érezte magát 100 százalékosan, jól tudja, hogy formába kell ráznia magát, ha ki akarja bírni a futamot.
„Tudjuk, hogy extrémek a körülmények. Én viszont ettől függetlenül is imádom a pályát. Szeretem a várost is, már nagyon hiányzott az utóbbi évekből, és alig várom, hogy ott lehessek.” Carlos Sainz szintén embert próbáló viadalra számít.
„Nehéz verseny lesz mentálisan és fizikálisan is a huppanók, a hőség és a pattogás miatt. Szerintem ez lesz az év legnehezebb futama.” A sorozat egyébként a júniusi Azeri Nagydíj óta nem versenyzett klasszikus városi pályán, hiszen az utóbbi időben az európai épített helyszíneké volt a főszerep.
Ezeken pedig már közel sem volt akkora probléma a delfinezés, mint az év elején, Sainz viszont elismerte, hogy most talán újra meg fogják majd szenvedni az idei autók egyik negatív hatását.
„Komoly kihívás lesz majd összerakni egy rendes időmérős kört, a futamon pedig kiegyensúlyozottan teljesíteni, ha figyelembe vesszük, milyen sokat fogunk pattogni a mostani autókkal.”
Lehetséges, hogy a Belga Nagydíjtól életbe lépő korlátozások és intézkedések most először fognak igazán górcső alá kerülni, és egyes istállóknak talán még a teljesítményből is áldozniuk kell majd, nehogy szabályt szegjenek. Ezzel együtt pedig kiderülhet, mennyit is fejlődtek a csapatok ezen a téren az utóbbi hónapokban.
A Honda visszatérésére egyre nagyobb az esély?
Coulthard Belgrádban körözött egy Red Bull-lal a hétvégén – videó!
De Vries megerősítette a sajtóértesüléseket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.