Forma-1
29 aug.
-
01 szept.
Ez az esemény véget ért
05 szept.
-
08 szept.
Ez az esemény véget ért
19 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
26 szept.
-
29 szept.
Ez az esemény véget ért
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
V
Abu Dhabi Nagydíj
28 nov.
-
01 dec.
Hátralévő idő:
40 nap
Teljes eredmény:

Megkönnyebbült a Haas a főszponzor távozásával

megosztás
hozzászólás
Megkönnyebbült a Haas a főszponzor távozásával
Szerző:
, Szerkesztő
2019. szept. 23. 5:05

A Haas csapatvezetője szerint jobban járt azzal a csapat, hogy megszűnt a Rich Energyvel kötött szponzori megállapodás, még úgy is, hogy ezzel főszponzorát veszítette el a csapat.

A Haas mozgalmas szezont produkál, de nem ilyenben reménykedett. A csapat a szezon eleje óta szenved, a jelek szerint az idei autó konstrukciója hibás, a csapat futamok óta a kiutat keresi a patthelyzetből. Emellett a két versenyző idei teljesítménye, illetve egymás elleni párharcai is kérdéseket vetettek fel, ám a csapat éppen csütörtökön jelentette be, hogy 2020-ban is az idei párossal versenyez a Haas.

És ennek tetejébe érkezett a nyár elején a probléma a névadó szponzorral, a Rich Energynél történt belviszály alaposan kihatott a Haas-szal kötött megállapodásra is, olyannyira, hogy a hetekig tartó hercehurca végén a csapat mondott búcsút a főszponzornak. Szingapúrban pedig már azt kérdezték Günther Steiner csapatfőnöktől, hogy mit érez a botrányos együttműködés lezárása után.

Még több F1 hír:

"Én megkönnyebbültem, hogy nincs már tovább ez a megállapodás, mert megfáradt már egy idő után. Ha valami nem fejlődik, akkor azon a területen kell boldogulni a problémával, de én már nem akarok harcolni. És ha nincs fejlődés, minek pazarolni az energiát? Ez csalódás, de vége. A befektetőkkel a Rich-nél nagyon jó volt a kapcsolatunk, szóval majd meglátjuk, mit hoz a jövő" - mondta a szakításról Steiner.

A csapatfőnök szerint ugyanakkor a szponzor elvesztése nem jár anyagi hátrányokkal. "Nem vesztettünk pénzt, mert szerencsére a Haas Automation jó partner, és támogatni fog minket abban, amit ez az üzlet végső soron nem hozott meg" - monda Steiner, aki szerint mindent megtettek, hogy a feszültséget házon belül ne lehessen érezni.

 

"Mindig beszéltünk a srácokkal, és jeleztük, hogy ennek semmi köze a versenyzéshez, velük vagy nélkülük, mindegy. Az ilyesmit kívülről olvasni sosem jó, ilyenkor senki sem reagál jól. De azt hiszem, hogy mind érzékelték, hogy semmi sem változik, és szerencsések vagyunk emiatt. Szóval a morálnak ez nem ártott, minden rendben, pláne, ha hozunk egy jó eredményt" - mondta Steiner, akit csütörtökön a Rich-csel való szakítás anyagi oldaláról is kérdezték, a szponzor négy év alatt 35 millió fontot szánt a forma-1-es csapatra.

"Ezt még nem rendeztük, ebben a pillanatban az ügyvédek vizsgálják, hogy mit tehetünk. Erről nem tudok még beszélni" - mondta a csapatfőnök. Annyi már biztos, hogy az autókról már Monzában lekerült a szponzor jelzése, ám az még nem világos, hogy ez mennyiben befolyásolja a csapat jövőbeni megjelenését, változik-e például az autók színe. "Ezt még nem tudjuk most. Talán találunk addig egy másik partnert, de erről még fogalmam sincs."


A motoros kategóriák között is vannak endurance futamok, melyek közül a Bol D'or messze kiemelkedik, ahol 24 órán át húzzák neki a csapatok, csakúgy mint Le Mans-ban az autóversenyzők.

Következő cikk
Mercedes: Jól járunk azzal, hogy a két Ferrari elvesz pontokat egymástól

Előző cikk

Mercedes: Jól járunk azzal, hogy a két Ferrari elvesz pontokat egymástól

Következő cikk

Fordulat: A Haas Kubicát akarja, nemcsak szimulátoros pilótának

Fordulat: A Haas Kubicát akarja, nemcsak szimulátoros pilótának
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Csapatok Haas F1 Team
Szerző Horváth Gábor