Marko: irreális a dobogó Max számára
A Red Bull tanácsadója elárulta, mi okozta Max Verstappen szombati erőforrás-problémáját és nem tartja valószínűnek, hogy a vasárnapi futamon sikerül elérnie az első három hely valamelyikét.
Könnyen lehet, hogy alkatrészeket kell cserélni a regnáló világbajnok autóján a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt, hiszen az RB18-as erőforrása megadta magát a szombati kvalifikáció során. Verstappen csupán a 10. helyről rajtolhat, de az alkatrészek cseréje után sem vár rá büntetés.
„Mechanikai problémával szembesültünk, egyszerűen nem állt rendelkezésünkre a teljes motorteljesítmény. Úgy gondoljuk, tudjuk mi okozta a gondot. Ennek az alkatrésznek a cseréje büntetés nélkül végrehajtható“ - fogalmazott Marko.
Az osztrák szakembert megkérdezték George Russell pole pozíciójáról is, amivel kapcsolatban elmondta, fogalma sincs, honnan húzta elő a Mercedes ezt a tempót. „Ezt még nekünk is meg kell vizsgálnunk“ - jelentette ki a tanácsadó.
Max Verstappen számára jó hír lehet, hogy a legnagyobb bajnoki riválisa, Charles Leclerc "csupán" a harmadik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek.
„Lehet, hogy Maxnak kell néhány kör, hogy előre verekedje magát, de csak magunkra koncentrálunk és megpróbáljuk megnyerni a versenyt, de ezzel együtt a dobogó is irreális“ - vélekedett Marko.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.