Maldonado: Jövőre talán jobbak leszünk, mint idén a Williams

Maldonado: Jövőre talán jobbak leszünk, mint idén a Williams

Pastor Maldonado szerint a Lotus jövőre a Williams csapatnál is jobb teljesítményt nyújthat, ami jelenleg elképzelhetetlen.

Mondja ezt Maldonado, aki idén még csak pontot sem szerzett a Lotus színeiben. A brit csapat sokat szenved, köszönhetően a korábban tapasztalt súlyos anyagi problémáinak és a Renault motoros egységének.

A Lotus azonban bizakodhat, mivel a csapat anyagi helyzete a venezuelai PDVSA olajtársaság megérkezésével valamelyest stabilizálódott, valamint 2015-től a Mercedes lehet a gárda motorszállítója.

Maldonado, aki tavaly még az idén brillírozó Williams versenyzője volt, a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, nincs értelme annak, hogy a jelenlegi helyzete miatt szomorkodjon és továbbra is úgy érzi, jó döntést hozott, amikor a Lotushoz szerződött.

„Erősnek érzem magam. Egyszerűen csak kezelnünk kell ezt a helyzetet, és koncentráltnak kell maradnunk. Fontos, hogy nyugodtak legyünk. A csapat a múltban már többször lábra tudott állni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ez egy kemény év, akárcsak volt az számomra tavaly a Williamsnél. Idén a Williams egy erős szezont fut, de tény, hogy sok balszerencsém volt már az idény során. A következő év azonban sokkal jobb lehet. Talán még annál is erősebbek lehetünk, mint amit idén a Williams mutat."

„Nagyon keményen dolgozunk és ez egy nagyszerű csapat. Remek ötleteink vannak és megvan bennünk a potenciál, amit a múltban már megmutattak ezek a srácok.”

„A következő évben az autó személyre szabottabb lesz számomra. Emiatt is mondom azt, hogy két-három évig biztosan a csapattal kell maradnom.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado
Cikk típusa BRÉKING