Így végeztek egymás ellen a csapattársak az időmérőkön – egy páros „ikszelt”!
22 versenyt rendeztek a 2021-es Forma-1-es szezonban, egy párosnak pedig így is sikerült döntetlenre végeznie egymással az időmérőkön – lássuk, hol a legnagyobbak és hol a legkisebbek a különbségek.

Rekordhosszúságú Forma-1-es szezont tudhatunk magunk mögött, amelynek végén Max Verstappen szerezte meg a világbajnoki trófeát. A 22 verseny pedig természetesen 22 időmérővel is együtt jár, mi pedig megnéztük, hogyan végeztek egymás ellen a csapattársak.
Kiderült, hogy egy csapatnál, az Alpine-nál „ikszeltek” egymással a csapattársak, végül Alonso a középértékekkel tudott „győzni”. Rajtuk kívül a Ferrari és az Aston Martin duója volt meglehetősen közel egymáshoz.
A legnagyobb különbség az AlphaTauri, a Red Bull és a Haas csapatánál látható, de a Williamsnél is egyértelmű, hogy melyik pilóta volt a gyorsabb egy körön – ugyanis a sprintkvalifikációs hétvégéken is a „normál” időmérős eredményt vettük figyelembe.
A számokban alább lehet elmerülni, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy nálatok ki jelentette a legnagyobb pozitív/negatív meglepetést idén az időmérők folyamán.
Russell – Latifi: 20-2 (középérték: 0,350 mp)
Schumacher – Mazepin: 20-2 (középérték: 0,521 mp)
Giovinazzi – Räikkönen: 13-7 (középérték: 0,253 mp)
Gasly – Cunoda: 21-1 (középérték: 0,558 mp)
Leclerc – Sainz: 13-9 (középérték: 0,093 mp)
Alonso – Ocon: 11-11 (középérték: 0,006 mp)
Vettel – Stroll: 14-8 (középérték: 0,139 mp)
Norris – Ricciardo: 15-7 (középérték: 0,217 mp)
Verstappen – Perez: 20-2 (középérték: 0,409 mp)
Hamilton – Bottas: 16-6 (középérték: 0,131 mp)
A Wolf fogja védelmezni a Red Bull csapatát 2022-től...
Gasly: Élvezet volt a Ferrarival és a McLarennel harcolni
Sainz: A piros zászló tisztességesebb megoldás lett volna
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.