Forma-1
24 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
14 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
28 nov.
-
01 dec.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Hamilton elmondta, hány pontot ad a szezonra

megosztás
hozzászólás
Hamilton elmondta, hány pontot ad a szezonra
Szerző:
, Szerkesztő
2019. nov. 28. 16:01

Lewis Hamilton a hatodik világbajnoki címét nyerte, a Mercedes zsinórban hatodszor lett konstruktőri világbajnok, ennek fényében nem csoda, hogy a brit elégedett volt 2019-cel.

Lewis Hamilton és a Mercedes idén is jelentős fölényben volt, elsősorban a szezon első felében, és ennek köszönhetően megingatni sem lehetett a brit trónját.

Hamilton korábban már értékelte a szezont, de az utolsó futam előtt arra kérték a hatszoros világbajnokot, hogy pontozza az idényt egy 1-től 10-ig terjedő skálán.

"Azt hiszem, hogy a csapat oldaláról ez egy 9,6-os év volt, talán. Csak mert mindig van hova fejlődni, és azért nem is volt tökéletes a szezonunk. Nem nyertük meg az összes versenyt, és vannak területek, hol jobbak is lehetnénk" - mondta Hamilton.

 

"És az is fontos, hogy az ember kritikus maradjon önmagával szemben, soha nem mondhatja azt az ember, hogy maximálisan elégedett. Mindig van olyan terület, ahol dolgozni kell. Ez igaz mindannyiukra, rám is. De magam így sosem szoktam értékelni, az biztos" - mondta Hamilton.

Abu Dhabiban azt is megkérdezték a világbajnoktól, hogyan képzeli el a 2020 utáni jövőt, vajon kérdéses-e akár az ő, akár a Mercedes szerepe. "A Mercedes marad. Ez elég biztos, hogy a Mercedes maradni fog" - jelentette ki a brit.

"Emiatt nem aggódom. De az elnökségi tagok most itt lesznek a hétvégén, szóval le is lehet ezt ellenőrizni. De ők is mind kemény versenyzők, elég valószínű, hogy ők is maradni akarnak, de a dolgok még változhatnak, ahogy ők is" - mondta a brit.

Hamilton jövőre már a forma-1 csúcsáért hajt, hatszoros bajnokként már csak egy cím választja el Michael Schumacher csúcsától, a hetedik elsőségtől.

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Következő cikk
Hülkenberg még mindig nem tudja, hogy mit fog csinálni

Előző cikk

Hülkenberg még mindig nem tudja, hogy mit fog csinálni

Következő cikk

Több mint 1 perces kérdés az F1-ben – rekord? (videó)

Több mint 1 perces kérdés az F1-ben – rekord? (videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Horváth Gábor