Gasly volt a leggyorsabb az esős harmadik szabadedzésen Verstappen előtt Törökországban

Pierre Gasly egy korai megforgása ellenére is remek tempót futott a 2021-es Török Nagydíj harmadik szabadedzésén, a franciát a két Red Bull követi, míg a két Mercedes nem erőltette meg magát.

Gasly volt a leggyorsabb az esős harmadik szabadedzésen Verstappen előtt Törökországban

A harmadik szabadedzés előtt meg is érkezett a beígért eső, az edzés elején pedig nem is tolakodtak a tegnapi naphoz hasonlóan a versenyzők a bokszutca végén, azonban ahogyan azt Laurent Mekies is elismerte a Sky közvetítésén, az esős időmérő veszélye miatt mindenkinek meg kellett barátkoznia a körülményekkel.

Az első fecske Pierre Gasly volt a pályán, aki 8 perccel az FP3 kezdete után a kék esőgumikkal kezdte meg a pálya felszárítását, aki hamar követett csapattársa, Juki Cunoda is.

Pár perccel később a két McLaren, Haas, Aston Martin és Ferrari is csatlakozott a mókához, az élre az esőgumikon Lando Norris állt Sainz és Leclerc előtt.

Még több F1 hír:

A tavalyi jégkorcsolyázásnak azonban nyoma sem volt: bár az eső lemosta a tegnap felhordott gumiréteget, a pálya előzetes vízsugaras kezelése megtette a hatását, és mindenki elégedett volt a körülményekkel.

Miután az eső elállt, hamar fel is kerültek a zöld intermediate gumik, az élre pedig az interekkel Carlos Sainz állt Ricciardo és Norris előtt.

Ahogyan azonban felkerültek az interek, jöttek az első hibák is: előbb Pierre Gasly, majd Nyikita Mazepin forgott meg a hátsó egyenesben, de mindketten folytatni tudták az edzést.

 

Ezt azonban nem mondhatjuk el George Russellről: a Williams brit versenyzője az első mért körén a 2-es kanyar kijáratán forgott meg, és az autója el is akadt a kavicságyban, így azonnal fel kellett adnia az FP3-at.

Egy rövid piros zászlós időszak után folytatódott is az FP3, ekkor tette tiszteletét először a pályán a két Red Bull is, Max Verstappen pedig egyből az élre is állt, miután több, mint 1 másodpercet adott az első mért körén hibázó Hamiltonnak.

 

A 9-es kanyar azonban még a jó körülmények ellenére is trükkösnek bizonyult a pilóták számára: előbb Verstappen, majd Sebastian Vettel és Charles Leclerc mutatott be egy-egy 360 fokos megfordulást.

15 perccel az edzés vége előtt a folyamatosan javuló pályán előbb Sergio Perez, majd Pierre Gasly állt az élre. Az utolsó pillanatokban Verstappen még kijött egy mért körre, azonban a lila első szektora ellenére sem tudta megelőzni egykori csapattársát.

Verstappen mögött a 3. helyen csapattársa, Sergio Perez végzett, aki tavaly a szintén esős időmérőn pont a 3. helyet szerezte meg. A Red Bullokat a két Ferrari, illetve két "vénember" követte Alonso-Räikkönen sorrendben.

Juki Cunoda akár oda is érhetett volna az első sorok közelébe, azonban a legjobb első szektora után pont Sergio Perez tartotta fel, a mexikói elnézést is kért a hibájáért tőle.

Lewis Hamilton a teljes edzésen csak 5 kört tett meg, értékelhető időt nem is futott, csak a 18. helyen zárta az utolsó gyakorlást a két Williams előtt.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Hátrány Intervallum
1 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 1'30.447    
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 1'30.611 0.164 0.164
3 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 1'30.684 0.237 0.073
4 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 1'31.262 0.815 0.578
5 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 1'31.543 1.096 0.281
6 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 1'31.545 1.098 0.002
7 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 1'31.572 1.125 0.027
8 Japan Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda 1'31.981 1.534 0.409
9 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 1'31.996 1.549 0.015
10 France Esteban Ocon Alpine Renault 1'32.089 1.642 0.093
megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Török Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Török Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)

Következő cikk

Hamilton: „Kész vagyok feladni a karrieremet, ha ez segít“

Hamilton: „Kész vagyok feladni a karrieremet, ha ez segít“
Hozzászólások betöltése